Kizárná az eurózóna megbízhatatlan tagjait az osztrák alkancellár

2012. augusztus 17. 12:17

Kizárná az euróövezetből a szabályok ellen vétő országokat Michael Spindelegger osztrák alkancellár, a kisebbik kormánypárt elnöke egy pénteki lapban megjelent nyilatkozata szerint.

2012. augusztus 17. 12:17

Spindelegger a Kuriernak nyilatkozva bírálta a pártalapításra készülő Frank Stronach kanadai-osztrák nagyvállalkozót, aki azt szorgalmazza, hogy Ausztria lépjen ki az euróövezetből.

A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke szerint Stronach euróellenes álláspontja veszélyes mert „a populizmust állítja előtérbe”. Az ÖVP-elnök szerint Ausztriának szüksége van az euróra. „Minden második munkahely az exporttól függ” – jelentette ki.

Egyúttal úgy vélekedett, szükség van arra a lehetőségre, hogy ki lehessen zárni tagokat a valutaunióból, „ha nem tartják be a kötelezettségeiket”. „Ha létezne ilyen lehetőség, akkor már következményekkel járt volna” – mondta. Spindelegger nem nevezte meg név szerint, mely országra vagy országokra gondol, Spanyolországot ugyanakkor kizárta ezek köréből. „Spanyolországban ingatlanpiaci buborék volt, de ők nem hitegettek minket” – fogalmazott.

Az uniós szerződések jelenleg nem teszik lehetővé egy tag kizárását az eurózónából. A költségvetési fegyelem erősítésének szándékával 25 EU-tagállam, köztük Ausztria márciusban megállapodást írt alá egymással arról, hogy az Európai Bizottság végső esetben a hazai össztermék (GDP) 0,2-2,5 százalékáig terjedő pénzbüntetést szabhat ki túl magas deficit vagy államadósság esetén.

Spindelegger úgy vélekedett, egy szerződésmódosítási folyamat akár öt évig is tarthatna, de már a módosítás szándéka is javítaná a fizetőeszközzel szembeni bizalmat.

Stronach, a Magna nemzetközi autóipari beszállító cég alapítója egy hete jelentette be, hogy szeptember végén pártot alapít. Politikai elemzők szerint van rá esély, hogy pártja bejusson a parlamentbe a 2013-as választásokon. A politológusok szerint mindenekelőtt az ÖVP-től és a populista, euroszkeptikus ellenzéki Osztrák Szabadságpárttól (FPÖ) hódíthat el szavazókat. Eddig mindössze három politikus erősítette meg a nyilvánosság előtt, hogy csatlakozna az új politikai erőhöz. Közülük ketten a nagyobbik kormánypárthoz, az Osztrák Szociáldemokrata Párthoz (SPÖ) tartoznak, a harmadik parlamenti képviselő a szintén populista Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) tagjaként került be a parlamentbe, jelenleg párton kívüli.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2012. augusztus 17. 16:45
Minden olyan eurózóna tag országot, amelyik nem képes betartani a csatlakozáshoz szükséges, amúgy nem túl szigorú feltételeket ki kell zárni. Csak akkor nem sokan maradnának. Belgiumban is túl magas az államadósság.
beflower
2012. augusztus 17. 13:00
Ki kell zárni!Itt Németországban mindekinek elege van a mediterrán életérzés finaszirozásából. Tisztelettel Bajorországból: Beflower
kjkj945
2012. augusztus 17. 12:48
És mit szól ehhez mérkell????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!