Egyre közelebb a hivatalos jelöltséghez Romney

2012. április 25. 07:52

Mitt Romney magabiztosan győzött mind az öt államban, ahol republikánusok kedden előválasztást tartottak és egyetlen talpon maradt komoly rivális híján újabb lépest tett az ellenzéki párt hivatalos elnökjelöltségének megszerzése felé.

2012. április 25. 07:52

A Republikánus Párt szimpatizánsai ezúttal Connecticut, Delaware, New York, Pennsylvania és Rhode Island államban tartottak előválasztást. „A jobb Amerika ma este elkezdődött” – jelentette ki a fölényes megerősítés tudatában Romney, aki az előválasztási küzdelemben második helyen álló Rick Santorum visszalépése után már gyakorlatilag Barack Obama elnök hivatalos republikánus kihívójának tekinthető.

Romney a New Hampshire-ből közvetített beszédének hangnemét szándékosan úgy alakította, mintha az már a jelöltséget elfogadó felszólalása lenne. A gazdaság nehézségeit részletezve hangsúlyozta, hogy Obama „cserbenhagyta” az országot, és a maga részéről munkahelyeket, felemelkedést, szabadságot és lehetőségeket ígért. „Helyre fogjuk állítani Amerika ígéretét” – mondta az ünneplő hívei által körülvett politikus. A republikánus elnökjelöltség várományosa egy „tisztességesebb Amerikát” ígért, amelyben nem fogják az adófizetői pénzekből kisegíteni a bukott vállalkozásokat, az állami hivatalnokok nem kapnak nagyobb fizetést mint azok, akik akikért dolgozniuk kellene, és amelyben az egyik nemzedék nem hagy egyre nagyobb adósságot a másikra. „Vége azoknak a napoknak, amikor a sikerért bocsánatot kell kérni és amikor Amerika bocsánatot kér külföldön” – hangsúlyozta Mitt Romney.

A várakozásokkal ellentétben a versenyben messze lemaradt, de Santorum visszalépése után a második helyre került Newt Gingrich az előválasztási forduló eredményeinek ismeretében nem jelentette be, hogy eláll a további küzdelemtől. Pedig az NBC televíziónak hétfőn még úgy nyilatkozott: „Úgy gondolom, vetünk egy mély pillantást arra, amit teszünk.”

A CNN kedd éjszakai nem végleges és nem hivatalos összesítése szerint Mitt Romney a 36 államban, valamint az Egyesült Államokhoz tartozó egyéb területeken megtartott, 43 – előválasztásokból és jelöltállító gyűlésekből álló – eddigi megmérettetés után 764 küldött támogatására számíthat a republikánusok augusztusban megtartandó országos konvencióján. Gingrich 141, a teljesen súlytalanná vált Ron Paul pedig 75 voksban reménykedhet.

A hivatalos elnökjelöltség megszerzéséhez 1144 voksra van szükség. A versenytől visszalépett Santorum, aki 273 delegátus lojalitására számíthatott volna, kedden este a CNN-nek nyilatkozva kijelentette: elkerülhetetlen, hogy Romney legyen a republikánusok elnökjelöltje, hogy és a párt választottját támogatni fogja, de továbbra sem biztosította támogatásáról korábbi riválisát.

A republikánus előválasztások következő fordulóját május 8-án tartják Indiana, Észak-Karolina és Nyugat-Virginia államban.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egysegelem
2012. április 25. 08:40
Teljesen mindegy ki mit mond a kampanyban, amikor valaki elnok lesz, szembejon a valosag, es szepen visszavesz az arcabol. Az, hogy ki az USA elnoke maximum hangsulyokban hoz valtozast, foleg a kulpolitikaban, komolyan semmikepp. Nekunk, a kulvilagnak jobb lenne Obama, az USAnak Romney.
anticonstitutionnelle
2012. április 25. 08:32
idióta Romney. Obamára ti hagytátok rá a szart, nem is akármekkorát.
korona
2012. április 25. 08:26
http://www.youtube.com/watch?v=iHXuCB18HHY&feature=player_embedded
korona
2012. április 25. 08:24
(Bemásolt írás) Vérvádazók figyelmébe II.: "Igen, meg van engedve a [goj] gyermekek megölése is" - nyilatkozza a zsidó 2009 novemberében adtuk hírül, hogy a Király tanítása címen Izraelben megjelent egy könyv, amelynek két rabbi szerzője azt tárgyalja, hogy mikor, miért és milyen körülmények között lehet, sőt kell megölni a gojokat. A rabbik szerint bizonyos esetekben a zsidók ártatlan goj gyermekeket is megölhetnek. Roi Sáron a Máárív című napilapban megjelent recenziójában leszögezi: „Ez a könyv útmutató azok számára, akik azon tépelődnek, hogy lehet-e, s ha igen, mikor kell és szabad elvenni a nem zsidó életét.” A két izraeli rabbi részletesen kifejti azokat a törvényeket, amelyek értelmében igenis szabad, sőt, bizonyos esetekben egyenesen kötelesség gojokat ölni az úgynevezett Noé fiainak hét parancsa (שבע מצוות בני נח) isteni törvény értelmében: „Ha odamegyünk a Noé fiainak hét parancsa egyikét megszegő gojhoz, akkor a megölése megengedett”, olvasható A Király tanítása című útmutatóban. Még egy idézet a műből: „Véleményünk szerint az egészen apró gyermekeket is meg lehet ölni, ha kiderül, hogy nagyobb korukban árthatnak nekünk, s ebben az esetben a csapásnak kimondottan ellenük kell irányulnia, és nem csak a felnőttek elleni akció keretén belül”. A könyv felháborodást váltott ki azok körében, akik fel mertek még egyáltalán háborodni, ezért a kiválasztottak egy konferenciára gyűltek össze, hogy védelmükbe vegyék a gojok, s azon belül az ártatlan gyermekek megölését megengedő könyvet és annak szerzőit. Ezen a konferencián készült az alábbi videó (nem tudjuk, melyik évben, egy kedves olvasónk küldte be), amely megörökíti azt is, hogy az egyik résztvevő a legnagyobb lelki nyugalommal kimondja: igen, bizonyos körülmények között megengedett a goj gyermekek megölése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!