Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az amerikai elnök azt javasolta hétfőn Oroszországnak, hogy az atomfegyverek eddig nem érintett fajtáira, így a taktikai atomfegyverekre és a tartalék robbanófejekre is terjesszék ki a nukleáris leszerelést.
„Fenntarthatjuk az elrettentés szintjét, miközben nagy léptekkel folytatjuk a leszerelést is... Több atomfegyverünk van, mint amennyi kell” - jelentette ki Barack Obama a szöuli Hankuk Egyetemen mondott beszédében. Emlékeztetett arra, hogy ha teljesen végrehajtják az új START szerződést, az Egyesült Államoknak még akkor is 1550 telepített atomfegyvere és 5000 atom-robbanófeje lesz. Az amerikaiak keresni fogják Oroszországgal a lehetőséget ezek csökkentésére. Obama Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel is találkozott a nukleáris biztonságról rendezett szöuli csúcsértekezleten.
Barack Obama amerikai és Hu Csin-tao kínai elnök hétfőn Szöulban, a kétnapos nemzetközi nukleáris biztonsági csúcsértekezlet helyszínén tárgyalt egymással, és az eszmecserén bizonyára szó volt a tervezett észak-koreai rakétaindításról. A találkozó előtt Obama megjegyezte, hogy őszinte és építő megbeszélést remél, amelyen - Észak-Korea mellett - szó lesz Iránról és Szudánról is. Hu Csin-tao a tárgyalások előtt azt a reményét hangoztatta, hogy „nem lesz visszafordulás a feszültség nehezen kivívott enyhülésében a (Koreai-)félszigeten”.

Obama vasárnap kifogásolta, hogy Peking szemet huny Észak-Korea nukleáris provokációi fölött, és szigorúbb szankciókra figyelmeztetett, ha Phenjan nem áll el a tervezett rakétaindítástól. Kína Észak-Korea fő szövetségese, de hangsúlyozza, hogy csak korlátozott politikai befolyása van Phenjan magatartására. A hétfői találkozón az amerikai elnök kiemelte: „Számunkra igen fontos az észak-koreai és az iráni helyzet”, s hogy Kína és az Egyesült Államok közös érdeke az atomfegyverek tovaterjedésének megakadályozása.