Fallal zárták el a romákat Nagybányán

2011. július 27. 16:00

Két méter magas fallal különítettek el két, zömében romák által lakott tömbházat a romániai Nagybányán. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács eljárást indított.

2011. július 27. 16:00

Elkészült az a közel két méter magas kerítés Nagybányán, amelyet két, többségében roma családok lakta tömbház és a szomszédos forgalmas utca között építtetett fel a helyi önkormányzat - írja a kronika.ro. A két tömbházban mintegy 200 család, összesen több mint 600 személy lakik. A betontéglából épült falat a napokban várhatóan lefestik, hétvégén pedig át is adják. Catalin Cherecheş polgármester ötlete alapján a falon helyi művészek, fotósok alkotásait helyezik majd el, hogy „barátságossá tegyék a környezetet”.

A polgármester szerint a falra azért van szükség, mert a tömbházakban élők rendszerint zaklatják a környékbelieket, a legalapvetőbb higiéniai szabályokat sem hajlandóak betartani, és a környéken magas a bűnözési arány. Az érintett telepen járva a lakók azonban elpanaszolták, hogy sajnos a fal sem tartja vissza a roma gyerekeket a csínytevésektől.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) hivatalból eljárást indított Catalin Cherecheş polgármester ellen, és vizsgálják, hogy a kezdeményezés szegregációnak minősül-e. Döntés az ügyben szeptemberre várható. Korábban több roma civil szervezet is gettósításnak nevezte Cherecheş polgármester kezdeményezését. Az ATV kérdésére válaszolva a helyi vezető elmondta, roma szervezetek őt eddig még nem keresték fel.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Oldgóbé
2011. július 28. 07:12
Na, ez egy igazán hatékony módja a sajátos kultúra és hagyományőrzésnek.Követendő !
vero1_
2011. július 28. 03:35
építettek nekik egy falat ingyen.
tevevanegypupu
2011. július 27. 22:14
Eppen az elobb neztem a tv5 hiradojat. Abban pedig a romakrol egy eleg nagy tudositast. Akiket visszakuldtek Romaniaba, szepen lassan visszaszivarogtak es megint olyan korulmenyeket teremtettek, ami felhaboritja a francia lakossagot. Nem csak a romakra haragszanak, hanem azokra a francia szervezetekre is, amik tamogatjak maradasukat Franciaorszagban, olyan korulmenyek kozott mint amilyenek nalunk is vannak: satortabor varosok kozeleben, a higienia tokeletes hianya, meztelen, magukra hagyott, iskolaba nem jaro gyermekek akik ahol tudnak lopnak..Az illetekesek valoszinuleg megint visszakuldik oket Romaniaba, es ok megint harom honapos tartozkodo vizummal mennek vissza. Nagyon helyes. Brusszel persze felhaborodik az emberi jogok megsertse miatt, Marminthogy a franciak tiltakozasa bantja erzekenyseguket.

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!