Elmagyarázta a miniszter, miért gondolták újra a települések támogatását
A program összértéke 65 milliárd forint, amiből 135 járásnak jut 250 millió forint, a további járások pedig még nagyobb összeggel számolhatnak.
Azt veszi észre a magyar melós, hogy nem veszik fel – mert magyar. Ilyen kormánnyal kellünk a francnak!
„Navracsics Tibor szerint már csak egy-két hónap és megszületik a megállapodás. Ezt mondta tavaly a választások után, ezt mondta tavaly ősszel, majd idén tavasszal is – közben a tárgyalások ugyanott topognak. Eközben a magyar gazdaság egyre mélyebben süllyed el a mocsárba, elfogyott az uniós-, de a hazai költségvetési pénz is, ritkulnak a látványberuházások, nincs pénz a klientúra cégeinek működtetésére sem. Arról nem beszélve, hogy ez egészségügy az oktatás szétrohadt, az ország egyre inkább nem működik.
Uniós pénzek hiányában az FDI ideig óráig még a víz felett tarthatja a magyar gazdaságot, de ez már a vég, a Huxit kezdete. Lehet, hogy nem jutunk el a tényleges kilépésig, de a kormány láthatóan elengedte ezt a kérdést. Amíg ők vannak hatalmon – nem lesz uniós pénz. Innentől kezdve Orbánt nem érdekli az egész. Ő réges-rég a hatalom bármi áron való megtartását választotta, s ehhez még mindig van néhány millió szavazója.
Eközben magyar kutatók azzal szembesülnek, hogy nem akarnak velük dolgozni uniós kollégáik, mert a Horizon programokból való kitiltás miatt a magyarok extra kockázatot jelentenek. De azt veszi észre a magyar melós is (Kelet) Németországban, hogy nem veszik fel – mert magyar. Igen a Huxit, Magyarország unióból való kilépése már elkezdődött: a magyarok 70 százaléka ugyan még támogatja Magyarország uniós tagságát, de a kormány és más uniós népek már egyre kevésbé. Ilyen kormánnyal kellünk a francnak!”
Fotó: MTI/EPA pool/Ronald Wittek