A Manchester City jött, látott és győzött

2023. június 03. 18:38

A bajnok Manchester City nyerte az angol labdarúgó FA Kupát.

2023. június 03. 18:38
null

A bajnok Manchester City nyerte az angol labdarúgó FA Kupát, miután a szombati döntőben 2-1-re legyőzte a városi rivális Unitedet a londoni Wembley Stadionban.

A Josep Guardiola irányította Manchester City sokkolta riválisát a meccs elején, mivel Ilkay Gündogan a kezdés után 13 másodperccel 20 méterről, kapásból nagy gólt lőtt és vezetéshez juttatta együttesét.

Ez volt az FA Kupa-finálék történetének leggyorsabb gólja.

A folytatásban rendezte sorait az MU, amely ugyan kevesebbet birtokolta a labdát és ritkábban próbálkozott, mégis veszélyesebb helyzeteket dolgozott ki, a félidő derekán pedig Bruno Fernandes révén büntetőből egyenlített. A második játékrészt is a City kezdte jobban, még hat perc sem telt el, amikor Gündogan újabb átlövése kötött ki a kapuban.

A hátrány ellenére a folytatásban sem rontott ellenfelének az MU, a labdát továbbra is Kevin de Bruynéék birtokolták és többször közel jártak a harmadik gól megszerzéséhez, ugyanakkor a rivális is kifejezetten veszélyes támadásokat vezetett, a ráadásban kapufáig jutott, gólt azonban nem szerzett.

Története hetedik FA Kupa-diadalát aratta a Manchester City, egyúttal megőrizte esélyét, hogy triplázzon a szezonban. Ehhez a bajnoki és a kupasiker után egy hét múlva a Bajnokok Ligája fináléjában is nyernie kell, mégpedig az Internazionale ellen.

(MTI)

Nyitókép: GLYN KIRK / AFP

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DrPepper
2023. június 03. 20:30
Az eredmény nem tükrözi, mennyire tükörsima City győzelem volt. Maximum 50%-on pörögtek, a United pedig még így sem hitte el, hogy lenne keresnivalója.
akkor ki
2023. június 03. 19:11
Jobbak voltak. Nem szeretem őket, de jelenleg ők a világ legerősebb csapata. Az Interen átsétálnak.
llnnhegyi
2023. június 03. 18:59
Nyer.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!