Elindult Gyurcsány Ferenc Inflációs Akadémiája – most aztán jól megtudhatjuk, hogy miért Orbán a hibás mindenért!

Tizenötezer honfitársunk válik a napokban dinamikusan egyre okosabbá: állítólag ennyien nyertek felvételt Gyurcsány Ferenc Inflációs Akadémiájára, ahol megtanulhatják, miért is orbáni az infláció, sőt, 120 tesztkérdés megválaszolásával le is vizsgázhatnak óegygéológiából.

Ha jól vitézkednek, még oklevelet is kapnak – kár, hogy ettől nem marad lényegesen több pénzük a hó végén. Közösségépítő kezdeményezésnek persze nem utolsó, hogy virtuálisan együtt szidjuk a kormányt a kenyér ára miatt;

továbbá létre lehetne hozni egy Nyavalyás Népfőiskolát, ahol webináriumokon elemezhetjük, melyik fideszes miatt kevés a háziorvos Borsodban.

Hogy műveltebbek és fittebbek leszünk-e ettől, az persze kétséges, de hátha.

Mindenesetre ha már nem jutottunk be Gyurcsány tanár úr óráira, önképzőköri jelleggel azért vizsgáljuk meg, mi mindenről lehetne beszélni, ha az „Inflációs Akadémia” az egyetlen bűnbakra való leegyszerűsítés helyett kontextusba helyezné az infláció problémáját és még esetleg konstruktívan is viszonyulna a kérdéshez.

Kezdjük a mennyiség témájával. „Éves szinten több mint 10 százalékkal csökkent az élelmiszer-fogyasztás”, hangzik a hír, bezzeg 2008-2009-ben csupán 8-9 százalékos visszaesést mértek, micsoda különbség! Már épp kezdenénk drámaian egyedülállónak érezni ezt a helyzetet, amikor fellapozzuk a lényegesen alacsonyabb inflációval szembesülő euróövezet sajtóját, és a következőket olvassuk: „2022 azonos hónapjához képest 10,3 százalékkal csökkent az élelmiszer-kiskereskedelem reálforgalma” – közli a német statisztikai hivatal. „Az infláció megemelkedése óta a belgák negyede kevesebb zöldséget és gyümölcsöt vásárol” – adja hírül a Le Soir. „Tízből nyolc francia meghúzta a nadrágszíját, 43 százalék vesz kevesebbet húsból, 34 százalék fogja vissza halfogyasztását”, satöbbi – sorolja a BFM hírcsatorna. „Tízből hét spanyol vásárol az infláció miatt kevesebb friss terméket; 14 százalékkal fogy kevesebb hal, 8 százalékkal kevesebb zöldség, gyümölcs és hús ” – érkezik a hír Európa túlfeléről; a Deloitte 23 országra kiterjedő felmérése szerint pedig a megkérdezettek egyötöde állította, hogy a megelőző két hétben anyagi okokból kevesebb élelmiszert vásárolt, mint amennyit eredetileg szeretett volna. Ilyenkor sajnálja csak igazán az ember, hogy lemaradt a DK tanfolyamáról, mert akkor mostanra talán jobban átlátná, hogy

Nem mintha önmagában véve a túlárazott termékek megvásárlásának megtagadása és a kosár ebből adódó mérsékeltebb megtömése minden szempontból tragédia lenne: miközben az ország szegénységi bizonyítványának szokás tekinteni, hogy uniós viszonylatban alacsony az egy főre jutó fogyasztás, május 30-án a magyar túlfogyasztás napja alkalmából le lettünk szúrva, hogy „a világátlagnál is rosszabb” a túlfogyasztásunk (fontos, hogy mindig olyan hivatkozási pontot találjunk, amihez képest szörnyülködni lehet a helyzetünkön – Kubához képest például szabályosan kizsigereljük a bolygót, Luxemburghoz képest viszont rémesen keveset vásárolunk). Egyidejűleg a magyarok többsége (is) túlsúlyos vagy elhízott – a KSH szerint 2021-ben már 3417 kcal volt az egy főre jutó napi tápanyagmennyiség. Ennyi élelmiszer utoljára a ’80-as évek végén állt rendelkezésünkre, amikor viszont még nem abból állt tömegek edzésterve, hogy a teremgarázsba lifttel le – kocsiba be – lifttel az irodába fel – számítógép előtt görnyedés – teremgarázsba lifttel le – kocsiba be – lifttel a lakásba fel.

Ezért ha már inflációs időket élünk, akár meg is lehetne ragadni az alkalmat például a zsiradékfogyasztás mérséklésére. 2017-ben fejenként 17,4 kilót ettünk belőle, míg 2020-ban már 20,9 kilót –

Kenyérből, péksüteményből, gabonapelyhekből és egyéb cereáliákból 2017-ben 86,3 kilót burkoltunk be fejenként, 2020-ban viszont már 97,3 kilót, jövedelmi viszonyoktól nagyjából függetlenül – ez a tendencia azért, valljuk be, hosszú távon nem minden testalkat esetében lenne fenntartható. Ha viszont a kényszerű visszaesésnek köszönhetően ismét alacsonyabb lesz a bázis, akkor a szűkösebb időszak elmúltával, az életszínvonal újbóli növekedésekor legalább megint lesz mire rápakolni a további túlfogyasztást (ha feltétlenül muszáj).

A KSH adatai alapján ugyanakkor az is megállapítható, hogy arányaiban az egyszemélyes háztartások élelmiszer-fogyasztása a legmagasabb – aminek egyik nyilvánvaló oka, hogy többször romlik rájuk a túl nagy kiszerelésű áru, ami értelemszerűen sok-sok pénz felesleges kidobását is jelenti. Inflációs időkben ezért akár ösztönözni is lehetne az egyedül élőket (különösen a statisztikák szerint meglepően nagy élelmiszer-fogyasztású nyugdíjasokat), hogy fogjanak össze, intézzék közösen a bevásárlást, osztozzanak, esetleg főzzenek felváltva. Mindjárt nem kell napokig ugyanazt nyammogni, és rögtön ki lehet használni az „egyet fizet, kettőt kap” jellegű kedvezményeket is. Kevesebb kiadás, több társasági élet – így a drágaság is jóval elviselhetőbb, de természetesen ez csak egy ötlet.

Aki inkább naphosszat az „orbáni infláció” miatt mérgelődik, az online DK-akadémia friss diplomájával a zsebében, az tegye bátran és jóízűen.

Folytatjuk...

(Nyitókép: Nyitókép: AFP / Isza Ferenc)