A románok egy tekintélyes része térképrajzolgatásba kezdett – bedarálnák Székelyföldet

Írta: Veczán Zoltán

Két koncepciót tett le az asztalra a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) pártból nemrég kilépő Tudor Benga képviselő az előző hetekben. Közös bennük, hogy nem veszik figyelembe a megyék etnikai-kulturális sajátosságait, magyarán feldarabolnák Székelyföldet.

A szélsőjobboldali AUR tervezete valószínűleg inkább a fantáziát mozgatja meg, mint a tömegeket, a nemrég még kormánypártként fungáló USR-ből távozó politikus javaslata nyomán viszont megiramodtak a gondolatok. A brassói képviselő személyes érintettséget sem nélkülöző tervezete azzal számolna, hogy a jelenlegi 41 megye plusz Bukarest helyett 12 nagy megye jönne létre, s

Maros – benne a székelység szellemi fővárosának számító Marosvásárhellyel – Kolozzsal, Szilággyal és Beszterce-Naszóddal adná az Északnyugat-Erdély nevű másikat.

Hogy magyar szempontból mit jelent mindez, azon a Nethuszár és a Krónika lamentált, előbbi megengedőbben arra jutott: gazdasági szempontból nem is feltétlenül lenne rossz, de etnikai szempontból a magyarság számára végzetes következményekkel járna. Brassó megye lakossága ugyanis egymagában több, mint a két magyar többségű megyéé, ráadásul egyes székely települések már a Bukarestből preferált, elrománosodott Brassó elővárosaként funkcionálnak.

Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője és Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa szerint nem eszik ennyire forrón a kását, de nem a szándék hiánya, hanem a román politikai osztály megosztottsága és érdekérvényesítő ereje miatt.

Már az elképzelést is furcsának tartja Pászkán: „A nép­számlálás, amelynek a számain a javaslat alapul, merő fikció. Vándorlási statisztikák, amikre gazdaságilag építik a javaslatot, húsz éve nem készültek, nincs mire alapozni.” Hozzáteszi: az egész egy hatvanas-hetvenes években kidolgozott, azóta rég meghaladott nyugat-európai gyakorlat, a már létező NUTS 2-es tervezési-statisztikai régiók még rosszabb átvételén alapul, pedig az alapelv, miszerint a szolgáltatások közelébe, magyarán a városokba áramlik mindenki, már rég nem igaz, sőt megfordult a trend. 

„A román politikumnak nincs jobb ötlete, jön a kampány, most ennek része, hogy a sok megyei szintű ingyenélőt félre kell söpörni, de a tényleges háttérmunkát elbliccelik, maradnak a nagy szavak” – jelenti ki. Szerinte Benga koncepciójával nemcsak Székelyföld feldarabolása a probléma, hanem az is, hogy

rivalizáló települések – Kolozsvár és Marosvásárhely, Szatmárnémeti és Nagybánya – kerülnének egybe, ami kiélezné a harcokat.

Illyés Gergely szerint fontos kiemelni: noha tíz évvel ezelőtt éppen régiósításról beszéltek, az a megyék fölé helyezett régiókat jelentett volna – ilyenek már most is vannak, csupán uniós pénzosztási és statisztikai céllal –, azokat ruházták volna fel közigazgatási jogkörökkel. Hozzáteszi: efféle koncepciója egyedül a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek volt, benne a tulajdonképpeni Székelyfölddel mint egységgel. Lényeges, hogy a magyar elképzelés szerint nem a megyéktől, hanem Bukaresttől vettek volna el és vittek volna közigazgatási jogköröket a régiókba, ami elfogadhatóbb lett volna. A változáshoz alkotmányozó többség kellett volna.

A második elképzelés lett a megyék összevonása, ami azért nehézkes, mert nem számol azzal, hogy egy-egy pártban a kisebb megyei vezetők keresztbe feküdnének a pozícióik megszűnését, befolyásuk gyengülését jelentő összevonásoknak. Különösen a nagyoknál: a Szociáldemokrata Pártnál (PSD) és a Nemzeti Liberális Pártnál (PNL), de az éppen megyei szinten erős RMDSZ-t is sújtaná az elképzelés. Nem véletlen, hogy az USR és az AUR vetette fel az új elképzelést, nekik – kisebb helyi beágyazottságuk okán – kevésbé fájna. Illyés nem tartja kizártnak, hogy 2024 után új erőviszonyok mellett nekifutnak az elképzelés megvalósításának.

Más kérdés, hogy ha sikerülne is összehozni valahogy egy de facto Székelyföldet tartalmazó nagy megyét, mi lenne a nyereség: Maros, Hargita és Kovászna egyesítésével is vékony lenne a magyar többség, ráadásul most Szatmárral együtt négy magyar vezetésű megye van, minden átszervezés csak rontana ezen. Vagyis „etnikai értelemben a status quo a nyerő”.

Pászkán megjegyzi: egy Székelyföld-koncepciót Hargitával, Kovásznával és Maros megye egy részével

A magyaroknak két reményük van a közigazgatási reform kapcsán. Bízhatnak abban, hogy mint Romániában a nagy terveket szokás, beteszik a fiókba választás után, és elfelejtik, illetve felkészülhetnek arra, hogy „ha már úgyis verik a mellüket a digitalizációra, csinálják meg a digitális közigazgatást, országosan és magyarul is: adhasson be magyarul kérvényt, intézhesse az ügyeit magyarul az ember nemcsak Székely­udvarhelyen, hanem akár Bukarestben is”. Így tompulnának a külön közigazgatási egységekből fakadó hátrányok.

Hozzáteszi, a létrejövő nagy megyében is – ha elfogadjuk a népszámlálási adatokat – 49 százalékos lenne a magyarság, egyszóval ott érvényesülniük kellene a nyelvi jogoknak. Mindenképp szükséges lenne kidolgozni egy olyan magyar koncepciót, amely egy jobb román közigazgatást tűz ki célul, és amelyben természetesen a nekünk fontos garanciák is szerepelnek, például hogy Brassó ne vonhasson el pénzt Hargitától. „Ez a magyar pártok és érdekvédők, az erdélyi magyar értelmiség feladata. Tessék dolgozni és nekiállni, nem pedig magára hagyni a közösséget, mint 1947-ben.”

Nyitókép: Nem Hollywood: a román Brașov felirat Brassó középkori óvárosa fölött
Forrás: Shutterstock