Égi és földi hatalmak – pápalátogatás után, koronázás előtt

A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata

Épp túl vagyunk a magyarországi pápalátogatáson, amely a vártnál is jobban sikerült, felemelő jelenetek és megszívlelendő üzenetek egész sorával. És jön egy újabb esemény a napokban: egy királyi koronázás Európában, történetesen Nagy-Britanniában, ami koronázásként az egyetlen megmaradt ilyen aktus a nyugati világban.

amin keresztül azonban nemcsak a magasabb rendű, metafizikai létsíkokra nyílik kilátásunk, hanem meglátjuk saját köznapi valóságunkban is a hiányt, a transzcendencia hiányát. És még megannyi egyéb hiányt: társadalmi berendezkedésünk és közmegegyezéseink hiányosságait, a valóban, mélyen megélt kereszténység és annak kiüresített változata közötti minőségi különbséget vagy éppen azt a hiányérzetet, amit a magyar történelmi hagyományok 20. századi kiirtása nyomán érzünk, amikor egy másik ország legnagyobb monarchikus ünnepét, organikusan alakuló hagyományainak egész seregszemléjét nézhetjük végig.

Ferenc pápa ünnepi szentmiséjén a Kossuth tér nagyszerű kulisszái között az üde tavaszi, napsütéses reggelen a leg­alapvetőbb keresztényi magatartás képviseletére szólított fel mindenkit a hétköznapi emberektől a hatalommal rendelkezőkig. „Mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy ápoljuk a testvériség és az együttműködés kötelékeit”, „menjünk ki, és találkozzunk testvéreinkkel”, „lépjünk ki a komfortzónánkból”, „önzésünk zárt kapui” helyett inkább nyissuk meg kapuinkat – és így tovább. „Soha ne csüggedjünk el, soha ne engedjük, hogy megfosszanak minket attól az örömtől és békességtől, amelyet ő adott nekünk, ne zárkózzunk be a problémákba vagy a fásultságba” – hangoztatta a pápa a világ minden lakója számára, benne az egyéni és kollektív traumák kínozta, árkok szabdalta, az individualista önzőségtől sem mentes magyar társadalommal.

De ne értsük félre: mi, magyarok nem vagyunk rosszabbak más nemzeteknél.

amit néhány más európai, nyugati ország máig meg tudott őrizni. Például a monarchia tradíciójával és annak intézményrendszerével.

Erről tavaly, II. Erzsébet brit királynő uralkodásának 70. évfordulóján írtam e hasábokon, s most sem tudok mást mondani. Ahogy Burke fogalmazott: a monarchia „az élők, a már holtak s a még meg nem születettek közötti társas viszony” sok évszázadnyi megtestesülése. A nemzet történetének, egységének és századokon átívelő létezésének legerősebb szimbóluma.

És ahogy az egyébként negyedrészt magyar arisztokrata származású Mária brit királyné, V. György király özvegye mondja unokájának, az ifjú, tépelődő Erzsébetnek A korona filmsorozatban: „A monarchia Isten szent küldetése, hogy kegyelem és méltóság uralja a földet. Egy eszményt állítani a közemberek elé, ami felé törekedhetnek, a nemes szív és kötelesség­tudat követendő példáját nyújtani nyomorúságos életükben. A monarchia Istentől kapott elhívatás.”

Amikor III. Károly brit király sok évszázados hagyományokon alapuló koronázási ünnepségét fogjuk nézni sok száz millió nézőhöz hasonlóan, magyarként gondoljunk arra: nekünk is megvolt az angollal nagyjából egyidős, organikusan kialakult, történelmünk által formált és edzett, egyedi, saját monarchikus hagyományunk. Középpontban a holmi cserélgetett angol koronákkal párhuzamba se állítható, államiságunkat jelképező Szent Koronával.

Csak azt mondhatjuk: tartsuk életben, illetve élesszük fel minden magyar tradíciónkat, ami megőrzésre és továbbadásra érdemes.

Nyitókép: Shutterstock