Megvétózta az amerikai elnök kedden azt a kongresszusi határozatot, amely a Kínából importált napelemekre vonatkozó vám alkalmazására kötelezné a kormányt. Joe Biden arra hivatkozott, hogy a jogszabály az amerikai innováció ellenében hat. Az amerikai Kongresszus két háza a közelmúltban fogadta el a határozatot, amely felülírja a Biden-kormányzat intézkedését, amellyel tavaly két évre felfüggesztette a Kínából származó napelempanelekre kivetett vám alkalmazását. A vámmal eredetileg az amerikai vállalkozások védelmét akarták biztosítani.
Joe Biden a vétót indokló közleményében most azt írta, hogy a vám felfüggesztésének eltörlését tartalmazó kongresszusi határozat az amerikai innovációt akadályozná,
és aláásná az ennek érdekében tett erőfeszítéseket, valamint komoly bizonytalanságot teremtene az amerikai vállalkozások és munkavállalók körében. Az elnök ugyanakkor arról biztosította a törvényhozókat, hogy a vámra vonatkozó moratóriumot nem tervezi meghosszabbítani annak 2024. júniusi lejártát követően.