Börtönbe kerülhet John Bolton, az amerikai republikánus héja

John Bolton, Donald Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója bűnösnek vallotta magát minősített biztonsági adatok nem megfelelő kezelésében, egy könyvhöz összeállított jegyzetei kapcsán.

Az Egyesült Államok ugyan nem lett fizetésképtelen, de a demokratáknak hátra kellett lépniük.

Elkerülhető az Egyesült Államok számára katasztrofális fizetésképtelenség a költségvetésről szóló megállapodással – jelentette ki Joe Biden elnök Washingtonban vasárnap este, miután a Képviselőház elnökével véglegesítették a szombaton megkötött egyezséget.
Joe Biden a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy már a tárgyalások elején világossá tették, csak kétpárti megállapodással tudnak előrelépni, ugyanakkor hozzátette, hogy kevés engedményt kellett tennie a republikánusok felé.
Az elnök vasárnap magabiztosan nyilatkozott a jogszabály e heti elfogadásáról is, és úgy fogalmazott, biztos abban, hogy a költségvetési kiadáscsökkentésről és az államadósság-korlát emeléséről szóló jogszabály eléje kerülhet aláírásra. Az elnök még szombaton kiadott közleményében fontos lépésnek nevezte az egyezséget abba az irányba, hogy úgy csökkentsék az állam kiadásait, hogy közben megvédik a dolgozó emberek számára rendelkezésre álló fontos programokat, és biztosítják a gazdasági növekedést.
Kevin McCarthy, a Kongresszus alsóháza, a Képviselőház elnöke szintén vasárnap sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy a republikánusok ugyan nem kaptak meg mindent, amit elvártak, viszonta demokratáknak jóval nagyobbat kellett hátra lépniük. A republikánus házelnök a tárgyalásokon általa elért eredmények között említette, hogy
valamint, hogy visszakerül a költségvetésbe a koronavírus-járvány hatásának enyhítésére létrehozott alap megmaradt összege is. Kevin McCarthy szintén vasárnap reggel a Fox News hírtelevízióban elmondta, hogy minden idők legnagyobb költségvetési kiadáscsökkentéséről szavaz a Kongresszus.Megerősítette, hogy az alsóházi szavazásra legkorábban 72 órával az után kerülhet sor, hogy elkészül a törvényjavaslat végleges szövege, várhatóan vasárnap este.
Kevin McCarthy házelnökké választásakor tett ígérete volt, hogy minden törvény esetében legalább három napnak kell rendelkezésre állnia, hogy a képviselőknek idejük legyen elolvasni és megfontolni a jogszabálytervezeteket, mielőtt szavaznak róluk. A demokraták vezette Fehér Ház és a Képviselőházat vezető republikánusok között hetek óta tartó kiélezett tárgyalások tétje az államadósság-plafon megemelése volt, aminek
A megállapodásról előzetesen megjelent információk alapján a költségvetési kiadáscsökkentésért cserébe a republikánusok hozzájárulnak az amerikai államadósság felső határának megemeléséhez két évre, ami mintegy 4 ezer milliárd dollárt jelent. Az Egyesült Államok szövetségi államadóssága meghaladja 31 ezer milliárd dollárt, ezzel elérte a törvény által jelenleg engedélyezett maximális szintet.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA-PAP/Marcin Obara