Sorra veszítik el az elégedetlenné vált politikusaikat a demokraták

2023. április 11. 11:21

„A mai Demokrata Párt felismerhetetlenné vált számomra.” Egyre több demokrata politikusnak van elege a pártja radikális baloldali irányzatából, és ezért átülnek a republikánusokhoz az Egyesült Államokban.

2023. április 11. 11:21
null
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

Már a harmadik demokrata politikus jelenti be egy hónapon belül Amerikában, hogy átül a republikánusokhoz – írja a Fox News.

Az utolsó a sorban hétfőn a louisianai Jeremy LaCombe volt a helyi The Advocate című lap szerint.

Egy hónappal ezelőtt az úgyszintén louisianai Francis Thompson ült át a republikánusukhoz, amivel a louisianai republikánusoknak szupertöbbsége lett a helyi törvényhozásban. Nem sokkal korábban pedig az észak-karolinai Tricia Cotham ült át a GOP-ba, s ezzel ő is szupertöbbséghez juttatta a helyi republikánusokat.

A Fox News szerint mindez azzal egy időben történik, hogy Joe Biden népszerűsége az eddiginél is alacsonyabbra csökkent: a nők körében 42 százalék, a külvárosi szavazók körében 39 százalék, a vidéki szavazók körében 30 százalék, a demokrata szavazók körében pedig 78 százalék. Emellett

A jogász Jeremy LaCombe 2019-ben vált a louisianai törvényhozás tagjává egy időközi választáson.

Francis Thompson 1975-2006 között a louisianai képviselőház tagja volt, 2008-2020 között pedig a szenátusban ült, hogy 2020-szal visszaüljön a képviselőházba. 2023. március 17-én jelentette be, hogy átül a republikánusokhoz. Ő volt a leghosszabb ideig szolgáló demokrata politikus a tagállamban, és „konzervatív demokratának” tartották. Átülésével 70 képviselője lett a képviselőházban a republikánusoknak, akik ezzel már felül tudják írni John Bel Edwards demokrata kormányzó vétóit. A szenátusban már eddig is megvolt a republikánusok szupertöbbsége. Thompson az utóbbi években már többször szavazott a republikánusokkal.

Az észak-karolinai Tricia Cotham április 5-én jelentette be, hogy átül a republikánusokhoz. Mint mondta:

A fordulópont az volt számára, amikor demokrata politikustársai kritizálták azért, mert használta az amerikai zászlót, és mert imádkozó kezet ábrázoló emojikat tett az autójára. A demokraták ezért felkérdezték a Twitteren, és a családja után is nyomoztak – tette hozzá. Elmondása szerint a demokraták többé már nem tolerálják a szabad gondolkodást.

A helyi demokraták szerint le kellett volna mondania, mivel Charlotte transz vécékről elhíresült városának közelében, egy erősen demokrata párti körzetben nyerte el mandátumát, erősen demokrata programmal – az is igaz viszont, hogy Amerikában csak egyéni körzetek vannak, tehát egyéniben nyert.

Az észak-karolinai repubikánusok vezére, Michael Whatley azt nyilatkozta: mindez azt bizonyítja, hogy a Demokrata Párt túl radikális lett a helyiek számára.

Az észak-karolinai republikánusoknak csak egy plusz képviselőre volt szükségük, hogy felülírják a demokrata kormányzó Roy Cooper vétóit – most Cotham csatlakozásával valószínű, hogy meglesz a szupertöbbségük, habár Cotham nem feltétlen fogja minden ötletüket megszavazni.

A „konzervatív demokraták” jelensége régi időkre vezet vissza, amikor a két párt még nem igazán ideológiailag különbözött egymástól – hacsaknem a gazdaságpolitikában.

1964 előtt mindkét pártnak volt konzervatív, liberális és centrista szárnya,

az ideológiai eltávolodás 1964-1980 között következett be. Mivel a polgárjogi mozgalomig Délen a demokrata tömb volt meghatározó, a politika a Demokrata Párton belül zajlott. Ezért a konzervatív demokraták többsége a déli államokban volt megtalálható, és ma is inkább ott jellemző, hogy akad még egy-kettő. Szövetségi szinten tipikus képviselőjük Joe Manchin nyugat-virginiai szenátor. A washingtoni szenátusban a Blue Dog Coalition frakción belüli csoport képviseli a Demokrata Párt konzervatív szárnyát.

Az utóbbi években a demokraták erősebb balra tolódásával és a woke-ideológia párton belüli előretörésével ábrándultak ki egyre többen a Demokrata Pártból.

Illusztráció: Fox News videó

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kenton
2023. április 12. 06:03
Saját csapdájukba estek!Ostobák!
mumuxax
2023. április 11. 17:15
Nem csoda. Aki pár évtizede még egy mérsékelt demokrata volt, az a mai woke őrületben már szélsőjobboldalinak számít.
pollip
2023. április 11. 14:35
A demokraták otthon is agresszívkodnak és szerte a világban.
stug
2023. április 11. 14:02
Még mindig nem tűnt fel, hogy a repek a Halál Náthás Faxára kívánják a muszka isteneiteket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!