Egy nagyon hosszú út végén van, tizennégy év után Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesítette, a Hunnia-per többi elítéltjével együtt. Hogyan éli meg a szabadulást?
Alapvetően kétféle érzés most a meghatározó: egyrészt a boldogság, az öröm, másrészt a hála, hogy megkaptam a kegyelmet. Köszönet a döntéshozók és azok felé, akik mellettem álltak!
Bár a jogerős ítéletben jelentősen csökkentették a büntetését, mégis vissza kellett mennie a börtönbe.
Amikor az ítélőtáblán kimondták az ítéletet, már érezni lehetett, hogy a bíróság egy háromoldalú nyomásnak volt kénytelen megfelelni. Egyrészt a társadalom felől érkezőnek, másrészt a politikainak, amely megfogalmazta annak a tarthatatlanságát, hogy ez az ügy már tizennégy éve húzódott. Harmadrészt ott volt a bíróságon belüli nyomás, hogy az első fokon ítélkező, de a táblabíróságra helyezett Ignácz György döntését ne kelljen rögtön hatályon kívül helyezni. Született egy olyan döntés, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Ugyanakkor
elismerem a másodfokon ítélkező tanács törekvését, amely lehetőséget adott a politikának, hogy ezt a dolgot helyre tegye.
Kicsit üröm az örömben, hogy a büntetés letöltését függesztették fel, így most csak feltételesen kerültünk szabadlábra. De a legfontosabb mégis az, hogy szabadok vagyunk!
Milyen tervei vannak a jövőre nézve, megszólal közéleti témákban továbbra is?
A közügyek gyakorlásától el vagyok tiltva, de a közszerepléstől nem, úgyhogy az életem ezen részének biztosan lesz folytatása. Nem akarok visszavonulni, az nem én lennék.
Talán egy kicsit integráló személy lettem a nemzeti oldalon és ezt a helyzetet ki kellene használni.
Mindegy, hogy radikálisabb vagy mérsékeltebb gondolkodású emberek vagyunk, ugyanannak tudunk örülni és ugyanazok miatt keseredünk el. Most olyan változó világban élünk, hogy hatalmas súlya van a nemzeti összefogásnak.
Fotó:Földházi Árpád/Mandiner