Az egyházban szerinte sok jó kezdeményezés van, például bejelentőrendszer működik, de számos más területen lenne szükség protokollok kidolgozásra. Annak kapcsán, van-e összefüggés a molesztálás kommunikálása és a papi pálya elhagyása között, hangsúlyozta: „aki figyelte az életutamat, pontosan látja, hogy ez nem egyik napról a másikra történt”.
Nem erre készültem, senki nem úgy megy papnak, hogy csak tíz évig csinálja, nagyon sokáig küzdöttem.
Nagyon sok minden jött össze, ami ide vezetett” – fejtette ki.
Kiderült az is, mielőtt ősszel betegszabadságra ment, Hodász András már sejtette, az lesz az utolsó miséje. Arra a kérdésre, hogy mit üzenne a cserbenhagyott híveknek, úgy fogalmazott: „Nem jókedvemből tettem, de abszolút megértem a fájdalmukat és a haragjukat.” Némi ellentmondással hozzátette: ő sem így készült rá, de a jelen helyzetben nem volt képes másképpen dönteni.
Arról is beszélt, szorongásos rohamai, fizikai tünetei voltak, és
előfordult, hogy begyógyszerezve érkezett meg misére, egy szombati rózsafüzér alkalmával pedig pánikrohamot kapott.
Ha pap marad, az akár tragédiához is vezethetett volna? – kérdezte Gulyás Balázs, mire Hodász András azt mondta: „jelen pillanatban örülök, hogy még életben vagyok, és így életben talán fogok tudni még tenni valami Isten országáért, az emberekért valamilyen módon”.
„Ha folytatom a korábbi utat, akkor valószínűleg már nem vagyok itt” – fogalmazott, megerősítve, hogy voltak öngyilkossági gondolatai. Ugyanakkor egyáltalán nem rendült meg a hite az egyházban, továbbra is jár templomba, nagyon szereti a liturgiát. Arra a kérdésre, hogy kizárja-e annak lehetőségét, hogy valaha pap legyen, elmondta: „fogalmam sincs, jelen pillanatban nem úgy tűnik, hogy valaha én még pap leszek”.
A jövővel kapcsolatban jelezte, több munkalehetőség is körvonalazódik az életében, és egyelőre szeretné a hétköznapokat megélni.
Nyitókép: MTI Fotó/Komka Péter