aminek oka feltehetően a médiafogyasztási szokásaik megváltozása, hiszen megjelent az okostévé, valamint a tévéhez csatlakoztatható digitális eszközök, és maga az internet-hozzáférés is tovább terjedt. Meglepő az az adat, hogy este 10 órakor lényegében minden negyedik 4-7 éves gyerek még nézi a tévét, sőt még 23 órakor sem elhanyagolható a jelenlétük, miközben ebben az idősávban már igen sok csatornán 16, illetve 18 éven felülieknek ajánlott műsorokat sugároznak.
A nézőszám a 8-12 évesek esetében 22 órakor is még 30 százalék volt, 23 órakor pedig a korcsoport tagjainak 14-16 százaléka ült még mindig a képernyők előtt. A közleményben kitértek arra is, hogy a magányos tévénézésnél a rajzfilmek dominálnak. 2021-re a 4-7 éves gyerekek műsorfogyasztásának legnagyobb részét – közel a felét – a rajzfilmek tették ki, a magányos tévénézésnél még inkább ez dominál.
A 2-3. helyen stabilan a sorozatok és a vígjátékok álltak. A 8-12 évesek körében az általános szórakoztató csatornák a fiatalabbakhoz képest nagyobb arányt képviseltek a tévénézési időből, illetve ennél a korosztálynál már megjelenik a sport iránti érdeklődés is. Megjegyezték, a 13-17 éves korosztály műsorfogyasztásának mintegy negyedét a sorozatokra fordította, de az animációk is egyre nagyobb arányt képviseltek. Szintén népszerűek a különböző vígjátékok és szórakoztató műsorok (vetélkedő, reality) is, különösen a társas tévézésnél. Összességében a műsorfogyasztás ebben a korosztályban már jóval sokszínűbb, vegyesebb, az egyes tematikák nagyobb figyelmet kaptak a kisebb gyerekekhez képest – írták a közleményben.
(MTI)
Nyitókép: FrankHoermann / SVEN SIMON / SVEN SIMON / dpa Picture-Alliance