Nemzetközi nőnap: hogyan lett a tüntetés napjából a virágárusok ünnepe?

1857. március 8-án 40 ezer New York-i munkásnő sztrájkolt a férfiakhoz hasonló bérekért és a csökkentett munkaidőért. Nem is sejthették akkor, hogy hosszú évtizedekkel később ez a dátum lesz a női egyenjogúságért harcolók napja. 1910-ben, Koppenhágában történt, hogy egy bizonyos Clara Eissner nevű, német szociáldemokrata párti aktivista azt javasolta, ezentúl március 8-án tüntessenek a nők a jogaikért, például a választójogért. Ő később hozzá ment feleségül egy orosz forradalmárhoz, majd Hitler hatalomra jutása után Moszkvába költözött, a hamvai pedig ma is a Kreml falában pihennek.

Clara Eissner, – az orosz férje után később Clara Zetkin – felhívásához a magyar szociáldemokraták is csatlakoztak, ám csak

Akkoriban ugyanis még szó sem volt arról, hogy ezen a napon a hölgyeket megajándékozzák virággal vagy bonbonnal. Itthon több helyen is tüntetést szerveztek erre a napra, Kassán is, ahol külön nyomatékosították „kérjük szervezett nőmunkás elvtársainkat és a férfi munkásokat is, hogy indítsanak lelkes és eredményhozó agitációt.” Budapesten az első nőnapi tüntetés aztán alaposan elfajult. A szociáldemokraták az Aréna út 68. szám alá szerveztek nagygyűlést, ahol sokan megjelentek, ám a résztvevők kétharmada férfi volt.  A beszédek után egészen a Rákóczi térig vonult a tömeg, majd ott szétszéledtek. A férfiakból álló munkások egy csoportja azonban a Népszava szerkesztősége elé vonult és ott egy közelben posztoló rendőrt is megtámadtak. „Verjük agyon a Tisza-huszárt!” – ordították, majd kövekkel és sárral dobálták meg. A rendőr kardot rántott, ám leteperték a földre. Így kezdődött…

Nőnapi szocreál plakát 1950-ből. Fotó: Fortepan/Uvaterv

A nőnapnak aztán sokáig nem volt különösebb jelentősége, ám 1945-re kiderült, hogy a szovjet kommunisták a nőnapot jó alkalomnak tartják arra, hogy a párthoz és az ideológiához csábítsák a hölgyeket. Nem meglepő, hogy a magyarországi kommunisták is gyorsan csatlakoztak a kezdeményezéshez. 1945-ben például az egyik lapban megjelent a nőnap kapcsán, hogy „A csinos és fiatal gépírókisasszony megalázó jelzőnek el kell tűnnie az apróhirdetésekből és a köztudatból.” Egy évvel később a kommunisták Debrecenben az Arany Bika szállóba várták nőnapkor a hölgyeket, s a következő szöveggel agitálták őket a részvételre:

Szeretnénk, ha a kérdések megoldását megmozdulásokkal megsürgethetnénk. Eredményt elérni azonban csak akkor tudunk, ha a tömegek felsorakoznak mögöttünk.”

Az Új Szó című lap azt is megírta, mi a szovjet nők sikerének titka: „A szovjet nők azért tudták becsülettel teljesíteni haza iránti kötelességüket, mert a Bolsevik Párt, a szovjet rendszer, felszabadította a nőket a régi jogtalanság és elnyomás alól.” 1945 után már szóba se került, hogy március 8-án a nők tüntessenek, helyette a megajándékozásuk került a középpontba. Műsorral, verssel, s természetesen virággal. Így lett szépen lassan a női egyenjogúságért harcolók napjából a virágárusok napja, akik persze örültek, hogy aznap jobban fogy a piros rózsa, tulipán és a szegfű. Ha Clara Zetkin tudná, hogy mi lett az általa kitalált tüntetésnapból, valószínűleg forogna a sírjában. De nem teheti. Urnás temetést kapott…

Nyitókép: Fortepan/Magyar Rendőr