Kína elfordulása miatt aggódnak az európai vezetők, sorra veszik a repülőjegyeket Pekingbe

2023. március 27. 11:00

Egyre több európai vezető aggódik amiatt, hogy Kína túlságosan Oroszország pártjára áll – írja a Politico.

2023. március 27. 11:00
null

Kína Nyugattól való elfordulása miatt terjed az aggodalom az európai vezetők körében – írja a Politico. A portál szerint egy brüsszeli csúcson több politikus is figyelmeztetett arra, hogy Kína és Oroszország szorosabb szövetsége még mélyebb válságba taszíthatja a világot.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a napokban Pekingbe utazik tárgyalásokra, őt pedig Emmanuel Macron francia elnök követi, aki április 4-én indul a kínai fővárosba. Minderre azok után került sor, hogy Hszi Csin-ping kínai vezető többnapos látogatásra érkezett Moszkvába, hogy hosszasan tárgyaljon Vlagyimir Putyinnal a két ország szövetségének alakulásáról és a világpolitikáról.

A Politico úgy tudja,

Macron a színfalak mögött azt sürgette európai kollégáitól, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a kínai-orosz egymásra találás mérséklésére.

A portál szerint Európa számára nagyon nagy a tét a geopolitikai dinamikák változása idején. Kína és Oroszország szilárdabb szövetsége azzal a veszéllyel jár, hogy az ukrajnai háború a NATO, valamint Kína és Oroszország közötti konfliktussá eszkalálódhat.

Forró a helyzet Tajvan körül is, ami kapcsán egyre többen tartanak egy Kína és Egyesült Államok közötti háborútól. Eközben a nyugati világban egyre nagyobb nyomás van például a TikTokhoz hasonló kínai cégeken, illetve bármilyen nyugati-kínai együttműködésen.

Krišjānis Kariņš lett vezető úgy fogalmazott: Hszi és Putyin találkozó „szemfelnyitó” volt Európa számára. Hozzátette: Kína már nem csak közvetítőként, hanem Oroszország mellett lép fel, ami nehézséget okoz az európaiak számára.

 

Nyitókép: Dmitry LOVETSKY / POOL / AFP

 

Összesen 324 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I feel the earth move under my feet
2023. március 28. 06:58
Kína lehet, hogy nem bolond és céltudatosan teszi amit tesz.. Rólad ez kevésbé mondható el. Tényleg megengedheti magának a luxust Európa, hogy ellöki magától a kínai piacot és a Kína biztosította kulcsfontosságú ipari nyersanyagokat? (Miközben Amerika természetesen tovább boltol a csíkszeműekkel..no és az oroszokkal is)
brekker
2023. március 27. 19:37
Azért az egy vicc, hogy az orosz kínai megállapodás hozza azt ki, hogy el kéne engedni a belpolitikai szembenállást. És nem azért, mert az usának van igaza, hanem mert a másik félnek. Na jó, tudom ehhez még kell néhány negyedév.
brekker
2023. március 27. 19:12
A gyarmatosítók rácsodálkoznak, hogy, milyen sokszínű a világ. És ezzel saját magukat szopatják, ahelyett, hogy visszavennének a saját nagyszerűségükből.
Palatin
2023. március 27. 18:40
Én többre tartom Konfuciuszt Marxnál, Hitlernél a konkvisztadoroknál stb, így Kina erösödését a Nyugattal szemben higgadtan, söt némi reményekkel, pozitiv várakozással szemlélem. Európa a fegyvereivel és kegyetlenségével szerezte meg annó a világelsöséget. Ez elég volt 4-500 évre, de ez kezd kifújni. Európát a nácik tették tönkre. Nekik "köszönhetö", hogy Európa elveszítette az önállóságát, a szabadságát, a kezdeményezés, a világ motorjának a lehetöségét. A kirobbantott és elveszített, igazságtalan hódító haborújuk következtében Európa a gyöztesek (USA + Szovjetunió) prédája lett. Kina egészen más úton lesz vezetö hatalom. Konfucius gyözni fog Marx, Lenin, Hitler, Sztálin, Truman, Biden stb. felett. Ök öneröböl lesznek világelsök. Kina gigantikus anyagi és szellemi eröförrásokkal rendelkezik. Föleg ez utóbbi lenyügözö. Egy genetikailag is intelligens nép. Többször jártam Kinában, elég jól ismerem öket, a kinai írással is elkezdtem foglalkozni. Megkérdeztem még az elején naivan, hogy miért nem térnek át a latin betüs írásra, mint a vietnamiak. Azt mondták, erröl szó sem lehet. A kinai írás nem csak információ közlésére való, hanem egy olyan szellemi tréning, amin minden kinainak át kell esnie. A kinai írás számtalan olyan képességet képes fejleszteni és kifejleszteni, amire semmilyen más módszer nem alkalmas. De a kínai írás ugyanakkor a beszélt nyelvvel ellentétben egész Kinában érthetö, átível a különbözö dialektusok között. Kina hihetetlen potenciállal rendelkezik, öket nem sürgeti az idö, évszázadokban, söt évezredekben gondolkodnak. Ha valahol lehet beszélni (Orbán szavaival) "stratégiai nyugalomról", akkor ott igen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!