A Bizottság a világ felé úgy nyilatkozik az ügyben, mint az emberi jogok védelmezője, aki kiáll az LMBTQI emberek egyenlősége mellett. Érdekes módon, kommunikációjától eltérően, keresete már kevésbé szivárványos, ugyanis abban kizárólag piaci sérelmeket sorakoztat fel.
A kereset szerint a törvény korlátozza a szolgáltatásnyújtás szabadságát, különösen a médiaszolgáltatások vételét, tovább közvetítését, egyúttal megsértette az emberi méltóságot, a személyes adatok védelmét, a véleménynyilvánítás-és tájékozódás szabadságát és nem utolsó sorban a megkülönböztetés jogát is. Ezzel a keresettel a Bizottság tulajdonképpen úgy kér alapjogi tárgyú ítéletet az Európai Bíróságtól, hogy az ügyet valójában elsősorban "piaci alapon", kereskedelmi kérdésként tálalja.
Ez számára előnyös, hiszen a piaci érdekekre hivatkozva érvényesülni tud az uniós jog elsőbbségének „jolly jokere", ütve a tagállam kezében maradó alkotmányos önrendelkezés lapját. Így végső soron a perben a Bíróság valójában