Amnesty International: A háború leleplezte a nyugati államok képmutatását, Szaúd-Arábia ellen például semmit sem tesznek

2023. március 29. 06:38

Az elemzés szerint a Nyugat viselkedése Oroszország ellen éles ellentétben áll egyes nyugati szövetségesek, például Szaúd-Arábia jogsértéseinek elfogadásával.

2023. március 29. 06:38
null

A szervezet azt boncolgatja éves értékelésében az emberi jogokról, hogy a Nyugat kemény válasza Oroszország ellen éles ellentétben áll azzal, hogy több egyéb nyugati szövetséges, például Izrael, Szaúd-Arábia és Egyiptom nem tesznek lépéseket a súlyos jogsértésekkel szemben. Kiemelik a nők jogait és a tiltakozás szabadságát – ezek szerintük veszélyben vannak, mivel az államok nem képesek megvédeni és tiszteletben tartani a jogokat országukban.

Erősen fogalmaznak: „Oroszország agresziója leleplezte a nyugati államok képmutatását, amelyek

A kettős mérce szerintük az instabilitást táplálja, beleértve a Szaúd-Arábia emberi jogi helyzetéről való „süket csendet, az Egyiptommal szemben tanúsított tétlenséget és az izraeli apartheidrendszerrel való szembenézés elutasítását”.

A jelentés Kínáról is értekezik: eszerint Kína elfojtja a nemzetközi fellépéseket, amelyek az általa elkövetett emberiesség elleni bűncselekményekkel szemben indulnának.

Nyitókép: OLIVIER DOULIERY / AFP

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Martell 2
2023. március 29. 19:37
Az AI menjen a picsába. Nem volt nekik elég az afganisztáni, iraki, szíriai, líbiai háború ilyen ürügyek alapján ?
nemecsekerno_007
2023. március 29. 08:44
Gyuri bácsi Búcsúcédulái. Ezek vagytok, kedves Emneszti.
kunfia
2023. március 29. 08:36
"A szervezet azt boncolgatja éves értékelésében az emberi jogokról, hogy a Nyugat kemény válasza Oroszország ellen éles ellentétben áll azzal, hogy több egyéb nyugati szövetséges, például Izrael, Szaúd-Arábia és Egyiptom nem tesznek lépéseket a súlyos jogsértésekkel szemben." Bezzeg a "magyar" putyinpárti kormány.... De hiszen Izrael, Szaud Arábia régi szövetségesünk...
Rocktoberi
2023. március 29. 08:33
A fenti kép szövege: Brühühü... Joe bácsi! A zongora megint rácsapódott a farkamra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!