Szabadság, egyenlőség és testvériség keresztény módra – két világkép, egységben?

Dr. Nádor Koppány Zsombor, teológus, a Szent István Intézet vezető kutatója új tanulmányának összefoglalója

A nyugati civilizáció társadalmaiban a 18. század óta két fogalmi hármas, a szabadság-egyenlőség-testvériség és az Isten-haza-család köré építjük világlátásunkat, belőlük vezetjük le identitásunkat.

E látszólag összeegyeztethetetlen két világkép, amennyiben elfogadjuk a keresztény antropológia és társadalomkép fundamentumait, azonban nem állnak szemben egymással.

csak a modernitás sajátítja ki és vágja el őket éltető gyökérzetüktől.​

Az újkor hajnalán jelentkező változások nem csupán a középkori világkép egységét szüntették meg, hanem teret nyitottak a társadalom és az Egyház, a kultúra és a hit egymástól független tételezésének is. A humanizmus egyre inkább olyan ideológiaként jelent meg, amely saját nyelvével és céljaival az embert emelte Isten trónusára, aki így olyan attribútumokhoz jutott, melyekkel szinte lehetetlen volt nem visszaélnie. Az Isten-haza-család hármasról először leválasztatott az emberi önkénynek gátat szabó Isten, majd a szabadság-egyenlőség-testvériség egyoldalú hangsúlyozásával előbb abszolutizálódott, majd annak antitézisként elutasíttatott a nemzet fogalma, s legvégül a család eredeti értékeleme is zavaróvá vált.

A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma úgy definiálja a szabadságot, mint az embernek a cselekvésre vagy nem cselekvésre adatott hatalmát. A valódi emberi szabadságot a világ számára nem véletlen, hogy a hellenista államisten zsarnokságától megmentő kereszténység mutatta fel. Korábban ugyanis a szabadságra csak részleges lehetőség nyílt: az ember a sors, a végzet alárendeltje volt.Napjainkban alkotmányokban rögzítik a szabadsághoz való jogot, amit a kereszténység üdvözöl. Jacques Maritain francia katolikus filozófus szavaival: „öröm arra gondolni, hogy a szabadság helyes eszméje (…) elismerést és tiszteletet kap, mint a keresztény bölcsesség nagy vezéreszméinek egyike”.

E szabadságjogok mélyen gyökereznek a keresztény hagyományban, s nem véletlenül nyerték el mai formájukat épp a keresztény Európa talaján, ugyanakkor gyökerüktől elválasztva könnyen válnak öncéllá vagy kerülnek egymással is összeütközésbe.

Ahogy a közelmúltban elhunyt Joseph Ratzinger rámutat, a szabadság helyes értelme összefügg az értelemmel és az akarattal, s elválaszthatatlan az igazságtól. Valódi szabadságunkat Jézus Krisztus tette lehetővé. A felvilágosodás és a marxizmus után napjainkban a liberalizmus is megpróbálja a szabadságot  végső Igazságtól, Istentől elválasztva szemlélni és kisajátítani, de elődjeihez hasonlóan kudarcot vall annak megokolásával.

A keresztény értelmezés szerint a szabadság lehetőség és felelősség: egyszerre jelenti a törvények béklyóiból való felszabadulást és a meghívást az új törvények önkéntes követésére. Prohászka Ottokár püspök egy évszázaddal ezelőtt írta: „Mi szabad emberek akarunk lenni, de a kereszténység gondolata szerint, a szabadságot a tekintéllyel kombinálva, az igazsággal összekapcsolva, a szabadságot törvények alatt értve.”

az istenképiség és a Krisztusban elnyert istenfiúság ajándéka. A valódi egyenlőség és testvériség nem törvényi deklaráció, hanem kegyelmi történés.

Míg az újkori gondolkodásban az ember személyi egyenlősége nem tény, hanem csupán tópisztikus cél, addig az egyházi tanításban a személynek gazdasági, kulturális, szociális helyzettől független önértéke van.Az individualizmus jogos igénye volt, hogy az emberi méltóság tiszteletét a személyre magára is érvényesítsék. Ehhez a célhoz a felvilágosodás azonban rossz eszközt választott, mert tagadott minden természetes, társadalmi és kulturális meghatározottságot. Ebben a momentumban ragadhatjuk meg a kortárs woke ideológia fogantatását.Isten elvált a természettől, belépett a történelembe, s megszólítva az embert, magát is megszólíthatóvá, megismerhetővé tette. Életünkhöz a legszilárdabb alapot az általa kinyilatkoztatott erkölcsi rend képes nyújtani. Az emberi személy értéke, tiszteletének alapja is az isteni kinyilatkoztatásban tárul fel teljes mélységében és Isten szeretetében nyeri el valódi értelmét. Isten kizárása az emberi valóságból pusztulást és káoszt eredményez.

​Hazának mondjuk azt az államot, amelyhez tartozónak valljuk magunkat, mely a földi otthonlétünk egyik legerősebb kötődési pontját jelenti. A keresztény megközelítésű hazafogalom egyszerre társadalom és közösség, valamint értékeket, célokat megvalósítani szándékozó emberek szövetsége.Szent Ágoston úgy érvel Az Isten városáról című művében, hogy az állam feladata valójában az ember örök életre való felkészítése. Az egyházatya fontosnak tartotta az állam békét biztosító funkcióját, illetve hangsúlyozta, hogy az állam természete szerint családok közössége.​

Ezt a hagyományt követve

Mivel az állam a közjó érdekében jön létre, ezért – szemben a liberális államértelmezésekkel –, nem fogadhatjuk el, hogy lemondjon az értékdimenziókról. A közösség java nemcsak az anyagi, politikai, gazdasági javakat jelenti, hanem a szellemi, lelki értékeket is.​

A keresztény antropológia a családot a legfontosabb társadalmi életmegnyilvánulásnak tartja. Ennek a meggyőződésnek alapja a Szentírásból ered, hiszen a Teremtő Isten férfit és nőt alkotott, akiknek feladatául adta az élet továbbadását és a Föld benépesítését. A család tehát a társadalmi élet alapsejtje, a személy életének hordozó fundamentuma. II. János Pál pápa egyenesen az élet szentélyének nevezi családjainkat, mert ez az a közeg, ahol az élet megfogan és a valóságos fejlődés kívánalmai szerint növekszik.

A második világháború utáni deklarációk, Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata és Az emberi jogok európai egyezménye a család fogalmát még keresztény-biblikus keretrendszerben szemlélték: a férfi és a nő házasságán alapuló önkéntes elköteleződésként, melyet védeni és támogatni szükséges.

A szabadság-egyenlőség-testvériség és az Isten-haza-család szembeállítása mögött az az újkori jogigény húzódik meg, amely félreértve a klasszikus értékek kötelesség-dimenzióját, a szabadságjogokat tévesen elválasztotta gyökérzetüktől.  A modernitásban az emberi természet domináns vonásává az individuumnak a közösséggel szembeni jogai váltak. Azonban a valódi, redukciótól mentes szabadság és az emberi méltóságon nyugvó egyenlőség-testvériség nem ellentétes a keresztény hagyománnyal, sőt, épp abban találja meg torzításoktól mentes kifejeződési formáját.Civilizációnknak e két világkép közös, szilárd alapzatára kell épülnie, hogy képes lehessen szembeszállni a relativizmus diktatúrájával.

Az írás bővebb, eredeti formában itt elérhető

Fotó: Mandiner archív