A hatályos szabályok alapján az alapszámla maximális díja az előző év utolsó napján érvényes minimálbér 1,5 százaléka lehet, ami jelenleg 3 ezer forint.
Így változhat az alapszámla díja
Egy kormányrendelet-tervezet szerint azonban ez az összeg hamarosan a harmadára csökkenhet, a kabinet tervei szerint ugyanis az előző évi minimálbérnek – 1,5 helyett – csak a 0,5 százaléka, azaz ezer forint lesz az alapszámla maximális díjának az összege – mondta a Mandiner érdeklődésére a foglalkoztatáspolitikai államtitkár.
Czomba Sándor – a Portfolio írására reagálva – elmondta: „a kormány fő célja, hogy az alapvető pénzügyi műveletekhez szükséges bankszámla mindenkinek olcsón legyen elérhető, ezzel is hozzájárulva a mindennapok költségeinek csökkentéséhez és a családok megvédéséhez”. Az államtitkár az általa „kvázi rezsicsökkentésként” aposztrofált intézkedéstől azt is várja, hogy tovább csökken a készpénzforgalom.