Konok: Orbán ajánlata az, hogy „Legyünk újra a legvidámabb barakk!” (Videó)

2023. január 15. 16:58

Orbán Viktor zárt körben elhangzott decemberi beszédéről vitáztak az ATV Öt című műsorában.

2023. január 15. 16:58
null

Konok Péter történész szerint azzal

amikor a miniszterelnöknek a december közepén a Széll Kálmán Alapítvány karácsonyi vacsoráján elmondott beszédét politikai igazgatója, Orbán Balázs tárta a nyilvánosság elé (egyébként lapunk hasábjain – a szerk.).

Hogy miért nem a saját neve alatt lett publikus a beszéd, arra Ceglédi Zoltán politikai elemző arra gyanakodott, hogy valószínűleg azért Orbán Balázs interpretálta a kormányfő beszédét, hogy a benne foglalt üzenetet „szondáztatni tudják”.

A beszéd központi üzenetéről, miszerint Magyarországnak egy regionális középhatalmi státuszt kellene elérnie, Ceglédi azt mondta: Orbán Viktor gondolatmenete észszerű, hiszen

a birodalmak korában Magyarországnak meg kell találnia szerepét Nyugat-Európa perepén,

és szerinte fölösleges a kritikusok felhördülése, mert ezzel a kormányfő nem is mondott újat. 

Vona Gábor úgy vélte, hogy ezzel a beszéddel Orbán „megint adott egy narratívát Magyarország múltjáról, jelenéről és jövőjéről”, és a magyar társadalom megint úgy érezheti, hogy van itt egy politikus, aki gondolkodik Magyarországról. Igazából három millió fideszes szavazóban kell ennek rezonálnia, hiszen ők a célpont, a kormányfő nekik kommunikál – tette hozzá a Második Reformkor Alapítvány alapítója.

A regionális középhatalmi státusszal a Jobbik volt elnöke szerint Orbán azt akarta mondani, hogy „előrébb vagyunk a régió többi államánál”, de szerinte nagy hiba, hogy az előadásból fontos témakörök kimaradtak: ez az EU, a NATO, a szociális és a környezetvédelmi szempont. Így

Hont András szerint ugyanakkor Orbán gondolatmenete logikátlan volt, hiszen ha azt szeretné, hogy Magyarország az országok blokkosodásából kimaradjon, kizárásos alapon a globalizmus lehet a megoldás, ennek liberális modelljét azonban a miniszterelnök bukottnak tartja.

Ceglédi úgy vélte az ATV műsorában, hogy ez egy stratégiai beszéd lett volna, de a NER-uralom tizenhárom éve után ez nem látszik,

Orbán társadalmi ajánlata az, hogy „Legyünk újra a legvidámabb barakk!” – vetette közbe Konok Péter, aki később kifejtette: a magyar politikában nincsenek paradigmák, Orbán a híveinek egy ál-paradigmát kínál csupán.

 

Konok Péter megszólalását az alábbi videó 14. percétől hallgathatja vissza:

 

Az Öt című műsorban szó volt még az Erasmus-ügyről, amellyel kapcsolatban Vona megjegyezte: az Európai Bizottság azzal, hogy a diákokkal fizetteti meg a magyar kormánnyal folytatott vitája árát, „egy óriási magas labdát dobott fel” – ezzel egyetértett Konok is, aki ziccernek nevezte a helyzetet, mert

Orbán ismét megmentőként, ezúttal a diákok megmentőjeként léphet fel.

Ceglédi Zoltán úgy vélte, olyan érzet alakulhat ki, hogy „az EB büntet minket”, ez pedig a Fidesz narratíváját erősíti, majd ehhez Hont András hozzáfűzte: sajnos „sematikusan gondolkodó emberekkel van tele a nyugati intézmények jelentős része”.

Az adás utolsó harmadában Márki-Zay Péter pártalapításáról vitatkozott a négy vendég. Vona elmondta, szerinte Márki-Zay „ezeket a lépéseket nem gondolja át, intuíciókat tesz bele a politikai létezésbe”; Konok úgy vélte, ez a tehetetlenség jele, vagy inkább „egy vicc, ez egy über-kutyapártos geg”, míg Hont András azzal zárta le, hogy egy ernyőszervezet vezetőjének Márki-Zay Péter nem alkalmas.

--

Nyitókép: YouTube

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HunCsz
2023. december 20. 22:59
El lehet húznod innen úgy is mindig gyülöltéttek a magyarokat, de akárhova mész minden kezdpődik elöről
samuka48
2023. január 17. 10:46
A ti ajánlatotok meg gender buzi bevándorló ország legyen igaz elme roggyant!
pesszimista
2023. január 16. 21:04
Az Orbán "diktatúra" helyett hallgassunk inkább Konok agymenéseire , ami biztos út a teljes káoszba.
bacunayagua
2023. január 16. 19:47
Orbán ajánlata az, hogy „Legyünk újra a legvidámabb barakk!” Na, akkor nincs itt semmi baj, hiszen: "Kádár idejében jobb volt" Vagy most akkor melyik az igaz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!