Magyar fényképész nyerheti el az év legjobb természetfotójáért járó díjat

2022. október 21. 16:33

Ambrus Tímea felvételét beválogatták a legjobbak közzé.

2022. október 21. 16:33
null

Kihirdette döntőseit a Comedy Wildlife Photo Awards – amelyet sokan a világ  egyik legviccesebb fotópályázatának tartanak. Ezzel egy időben pedig kezdetét vette a közönségszavazás is – idézte a 24.hu a szervezők közleményét. Az idei 40-es lista is elég színesnek tűnik: helyet kapott benne kacsintó róka, repülő mókus és kukucskáló medve is.

A legjobb alkotások között helyett kapott egy magyar fotós felvétele is. Ambrus Tímea a „Repülés helyett ugrok” című fotójára is bárki leadhatja a voksát a világ bármely pontjáról november végéig. A fotón egy kuvik látható, amint két facsonk között száll, szemlátomást kicsit morcosan.

„Vidámságra és nevetésre van szüksége az embereknek”

A szervezők azt írták,

amit az idei döntősök maximálisan biztosítanak a számunkra”.

November 27-ig tart a közönségszavazás

A közleményből kiderült, hogy a közönségdíjas alkotó 500 fontos pénznyereményben részesül majd. Emellett egy szakmai zsűri is értékeli majd a döntős alkotásokat, és értékes díjakban részesti a kiválasztott pályázókat.

Az eredményhirdetés a december 8-i héten várható.

A legjobb felvételek ITT tekinthetők meg. Szavazni is ugyanezen a linken lehet – írta a 24.hu.

Nyitókép: Ambrus Tímea/comedywildlifephoto.com

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2022. október 22. 00:52
Nem így gondoltam eredetileg a szerkesztést.
brekker
2022. október 22. 00:33
A kis náci hogy örül: https://autoearth.wpenginepowered.com/wp-content/uploads/2022/10/Leopards.jpg
brekker
2022. október 22. 00:12
A szervezők azt írták, „a világban történő események mellett vidámságra és nevetésre van szüksége az embereknek, amit az idei döntősök maximálisan biztosítanak a számunkra”. A baglyok nem azok amiknek látszanak
llnnhegyi
2022. október 21. 19:02
Mint egy sas! Rögtön megmarkolja a nyulat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!