2019-ben azonban Soproni Tamás momentumos polgármester oldalán beszállt a kampányba és a DK színeiben, saját, 6-os körzetében meg is nyerte a választásokat. Azóta képviselőként részt vesz a Humán, a Tulajdonosi, illetve a Környezetvédelmi Bizottság munkájában, mindemellett idősügyi tanácsnoki posztot is betölt.
Szász állítása szerint a választásokig szerény körülmények között élt. Egy Facebook-hozzászólásban például, amelyet korábbi szövetségese és képviselőtársa, Bálint György intézett felé, az szerepel, hogy az egyik testületi ülés szünetében Szász azt hangoztatta: két évvel ezelőtt még 38 ezer forintos segélyből élt. Egy másik alkalommal, amikor a Magyarországi Ukrán Görög Katolikus Egyház Alapítvány „koordinációs irodájának” elhelyezéséről tárgyaltak a képviselők, a Gyurcsány-párti politikus maga jelentette ki, hogy a jegyző találjon megoldást díjmentes megoldásra; és nem igazán érti, miért kell emiatt az ügy miatt elvenni a fizetése felét.
Sajnos én ebből élek, nekem nincsen egyéb forrásom” – fogalmazott.
– .