Orbán Viktortól, az MCC-től és a nyílt vitáktól féltik Skóciát
Hogyan szítja egy Orbán Viktor támogatta populista agytröszt a skóciai kultúrharcot? – e címmel jelent meg hosszú elemzés a The Ferret nevű skót hírportálon.
Itt a Kifutó! John F. Kennedyhez hasonlóan Joe Biden is a legdivatosabb öltönyöket hordja és „ezerwattos mosolyát” is előszeretettel megvillantja, míg jobbkeze, Kamala Harris igyekszik a lazaságot is hangsúlyozni, bár ez nem mindig sül el jól. Kovásznai Andreával az USA elnökének és alelnökének stílusát elemeztük.
„Az Egyesült Államokban az öltözködés üzenetközvetítő szereppel bír, és a politikusi stratégia része. Ez nem meglepő, hiszen az amerikai elnökök öltözködési szokásait széles körben figyelik és elemzik világszerte, a sajtó és a közösségi média előszeretettel foglalkozik a megjelenésükkel. Minden esetben komoly imázsépítő-tanácsadó stáb dolgozik mögöttük, semmit nem bíznak a véletlenre” – mondja lapunknak Kovásznai Andrea, hozzátéve, hogy nincs könnyű dolguk: az elnöki dresscode elég szűk mozgásteret szab, hiszen egyidejűleg elvárás a megfelelő öltözködés, valamint az, hogy nagyhatalmi vezetőként erőt sugározzanak és igazodjanak a diplomáciai protokollhoz.
A stílustanácsadó szerint már a beiktatási ceremónia fontos alkalom a megjelenés szempontjából, mivel milliók figyelik, hogy az elnök és az alelnök mit visel, amikor átveszi a nemzete kormányázását.
Joe Biden támogatóival készít szelfit Wes Moore demokrata párti kormányzójelölt kampányrendezvényén a Maryland állambeli Rockville-ben 2022. augusztus 25-én (MTI/EPA/Abaca/Pool/Yuri Gripas)Szimbolikus színek
A szakértő emlékeztet: a legutóbbi, 2021 januári beiktatáson egyértelműen kihasználták a ruhák nonverbális kommunikációs erejét; több tucat vendég öltözéke volt megkomponálva egy stáb által. A jelenlévők előnyben részesítették a lila, bíbor és ibolya színeket, amivel egyfajta összetartást kívántak szimbolizálni.
„A piros a republikánusok, a kék a demokraták színe, s ha a kettőt összekeverjük, megkapjuk a lila színt. Ennek szimbolikus jelentőséget akartak tulajdonítani, jelezve, hogy véget ér a széthúzás időszaka” – mutat rá, felidézve, hogy Kamala Harris egy amerikai tervező királybíbor színű ruháját viselte,
Érdekességként megemlíti, a Pantone Intézet színszakértői tavaly decemberben a 2022-es év hivatalos trendszínévé nem a meglévő színskáláról választottak egyet, hanem teljesen új, lila árnyalatot alkottak, amivel a pandémia jelentette elszigeteltségből való kilépést akarták szimbolizálni.
Kovásznai Andrea szerint Joe Biden és felesége, Jill Biden is a klasszikus amerikai stílus megtestesítői. „Autentikus, visszafogott elegancia jellemzi az elnököt, időtlen és hagyománytisztelő a stílusa. Makulátlanul szabott öltönyöket hord, ami éles kontraszt elődjéhez képest. Míg Donald Trump megjelenését a ’80-as évek divatja, a nem feltétlenül jól szabott öltönyök és a pipacspiros nyakkendők jellemezték, Biden egy laza, klasszikus stílust képvisel” – mutat rá szakértőnk.
Smart casual és Ray Ban pilótanapszemüveg
Felhívja a figyelmet, hogy az elnök és felesége, valamint Kamala Harris alelnök is küldetésének tekinti, hogy hazai tervezők kreációit viselje.
„Biden egyik kedvenc tervezője Ralph Lauren, a kezdetektől fogva hűséges hozzá, a beiktatása során is a divatház öltönyét viselte.
Egyébként több amerikai dizájner méltatta a stílusát, például Tom Ford úgy fogalmazott: ő a tökéletes amerikai elnök jelenleg, az igazi elegancia ugyanis nem a stílusról szól, hanem arról, ahogyan az ember másokkal bánik – ez pedig vonatkoztatható Bidenre” – mondja a stílustanácsadó, hozzátéve, ez a megjegyzés nyilvánvalóan Trump felé volt egy fricska.
Összességében Kovásznai Andrea úgy látja, hogy Biden szereti a casual, utcai stílust is, és elkötelezetten viseli a már-már védjegyévé vált Ray-Ban aviator napszemüveget. „A kampány során végig egy egysoros sötétkék öltönyt viselt, és mindig nála volt a pilóta napszemüveg. Nekem egyébként kicsit Kennedy-szerű a stílusa, aki szintén előnyben részesítette a cérnapulcsi-nadrág outfitet, ő is gyakran hordott Ralph Laurent és a Ray-Ban-féle aviatort. A korábbi amerikai elnök is jól viselte a smart casual stílust, amit kifejezetten szeretnek az amerikaiak” – hangsúlyozza a szakértő, hozzátéve, John F. Kennedyhez hasonlóan a mostani elnök is a legdivatosabb öltönyökben jelenik meg és az „ezerwattos mosolyát” is előszeretettel megvillantja.
Kamala Harris versus Vogue
Kovásznai Andrea szerint Kamala Harris ruhái sosem nem keltenek nagyobb figyelmet, mint maga a politikus; az alelnök a maga egyszerűségében is hatásos tud lenni, és személyiségét nem nyomja el a ruha. Az Egyesült Államok első női alelnöke is eltökélten hordja a hazai tervezők ruháit, és stílusát tudatosan használja arra, hogy azzal megerősítse karakterét, politikai mondanivalóját. „Kamala Harris öltözködéséről sokan szólnak elismerően, nagyon csinosan tud felöltözni. A legtöbbször nadrágkosztümöket visel, amivel egyfajta maszkulin energiát kíván sugározni” – mutat rá. Ugyanakkor, mint mondja, nem mindig jól szabott kosztümökben jelenik meg, hanem igazi amerikai nőként előkerül nála a farmer is, sima pólóval és blézerrel párosítva, hozzá pedig Converse cipőt húz – ami mindig tiszta.
Volt azonban olyan eset is, amikor inkább megrökönyödést keltett ez a fajta lazaság. Emlékezetes,
„Harris kommunikációs csapata úgy tudta, hogy egy világoskék nadrágkosztümös szettben készült fotó lesz a címlapon, arany háttérrel. A végső döntésről már nem értesültek. A fénykép felháborodást váltott ki a közösségi médiában, mondván, azon rosszul megvilágítottan, előnytelenül jelenítették meg az alelnököt. A kritikusok szerint pont ennél a lapszámnál nem jelentek meg a Vogue-ra jellemző esztétikai stílusjegyek, holott tudjuk, hogy egy Vogue-címlapon mindenki a legjobbnál is jobb formájában látszik. Kétségtelen, hogy nem stílusos képet közöltek róla, Harris kifejezetten alulöltözött volt, nem volt kifinomult. A magazin részéről azzal védekeztek, hogy az alelnök maga választotta az outfiteket a fotózáshoz, és végül úgy ítélték meg, leginkább az a hiteles, ha hétköznapi emberként mutatják meg” – mondja Kovásznai Andrea. Úgy véli, ha ez a fotó a kampány elején jelenik meg, akkor nem valószínű, hogy sokak számára pozitív lett volna a „hétköznapi alelnök-jelölt” üzenet.
A Vogue-címlap egyébként, mint Kovásznai Andrea elmondja, ugyancsak fricska volt az előző elnöki adminisztráció felé, a leköszönő elnök felesége,
„Melania Trumpba sokszor belekötöttek amiatt is, hogy ő az amerikai tervezők helyett inkább nagy európai divatházak ruháit viseli, így például gyakran láttuk őt Chanel, Dolce & Gabbana, Armani kreációkban” – idézi fel a stílustanácsadó.
A már említett tudatosság kapcsán kitér arra is, amikor Kamala Harris a Pride-on szivárványos dzsekiben jelent meg. „A meglehetősen liberális felfogású Amerikában sok embert meg tudnak szólítani a politikusok az elfogadásuk kifejezésével. Az alelnök tisztában van azzal, hogy az öltözködésével lehetősége nyílik a személyisége, az identitása kifejezésére; viselete egyfajta üzenethordozóvá válik, és erre használta a szivárványos dzsekit is” – mutat rá. Kovásznai Andrea megjegyzi, bár Harris tagadhatatlanul tud stílust diktálni, ő kijelentette, azt szeretné, hogy emberek jobban figyeljenek a tetteire, mint az öltözékére.
Nyitókép: Joe Biden amerikai elnök helikopterre készül szállni a washingtoni Fehér Ház kertjében 2022. július 20-án. Másnap Biden koronavírus-vizsgálata pozitív eredményt hozott, ezért az elnök karanténba vonult. MTI/EPA/Abaca pool/Yuri Gripas