Érvelés helyett teszt, pénzügyi feladatok és projektmunkák – utánajártunk, hogy vizsgázott az új érettségi rendszer

Érettségikről, szakértőkkel.

Pesszimista a Heti Hetes egykori sztárja.
Interjút adott a Magyar Hangnak az RTL korábbi műsorának, a Heti Hetesnek a megmondó embere. Mint mondta, sajnálja a gyermekei, unokái generációját, mert azt látja, hogy
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész kifejtette, illik tudni, hogy hol él az ember, nem lehet hülye ebből. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy „sok újságot már nem kell elolvasnom, arról tettek egyesek”.
Később megjegyezte, az ég egy adta világon semmi pozitívat nem lát mai magyar politikában, közéletben.
Nyitókép: Facebook