Az irodalom mindig a gyűlölet ellenszere lesz – megnyílt a 30. Budapesti Könyvfesztivál

Több mint 160 kiállító, 118 program és 300-nál is több dedikálás várja az érdeklődőket a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

A főpolgármester szerint az új ár egy rossz döntésen alapul, az Energiahivatal ugyanis pont akkor határozta meg azt, amikor a legmagasabb volt a piaci gáz ára.
Levélben fordult Palkovics László ipari miniszterhez, hogy vonják vissza a péntek esti Magyar Közlönyben megjelent határozatot, ami szerint átlagban 13 és félszeresére drágul a fővárosi oktatási, szociális intézmények távhődíja – ezt jelentette be a Telex szerint Karácsony Gergely Budapest baloldali főpolgármestere.
A városvezető elmondta, a döntés összesen 750 önkormányzati, állami vagy civil-karitatív fenntartású intézményt érint az óvodáktól kezdve az idősotthonokig. Ezek az intézmények péntekig nagyjából 4 milliárd forintnyi távhőszámlát fizettek ki egy fűtési évben, a rendelet szerint viszont szombattól mintegy 64 milliárd forintosra nő a távhőköltségük.
A portál szerint ez azt jelenti,
tette hozzá Karácsony. (Csak a budapesti városháza fűtése egymilliárd forinttal többe kerülne kalkuláció szerint.)
A párbeszédes főpolgármester úgy vélekedett, az új ár egy rossz döntésen alapul, az Energiahivatal ugyanis pont akkor határozta meg azt, amikor a legmagasabb volt a piaci gáz ára.
Nyitókép: Facebook