– ezt egy, a tárgyalások menetére rálátó kormányzati forrás lapunknak is megerősítette.
A felsoroltak a kormány lépései, de hogy ezen intézkedések konkrét gyakorlatba való átültetése megfelel-e majd az Európai Bizottság kívánalmainak, azt egyelőre nem tudni, brüsszeli forrásunk sem hallott még visszajelzéseket, de ezt szerinte folyamatosan vizsgálni fogják.
Mi történik még idén az egyezség eléréséhez?
A forrásokhoz való hozzájutásról szóló döntésekhez
az Európai Bizottság be fogja várni a jogállamisági eljárás eredményét
– ezért a kormány érdeke ennek mihamarabbi lezárása. Ha Magyarország teljesíti a Brüsszel által támasztott jogállamisági feltételeket, és a Bizottság ezeket a lépéseket elfogadhatónak ítéli, az eljárás megszüntetését fogja javasolni az Európai Tanácsnak, amely erről várhatóan december elején hozhat minősített többséggel döntést. Ehhez azonban a magyar kormánynak november 19-ig a vállalt intézkedéseket törvénybe kell iktatnia, az intézményeket létre kell hoznia – mondja brüsszeli forrásunk.
Ezzel párhuzamosan a kohéziós források lehívásához
a kormánynak el kell fogadtatnia a fejlesztési, a helyreállítási alap pénzeinek eléréséhez pedig a helyreállítási tervét
a fejlesztési, a helyreállítási alap pénzeinek eléréséhez pedig a helyreállítási tervétaz Európai Bizottsággal.
Szűkösek a határidők. Az év végéig van ideje a magyar tárgyalódelegációnak arra, hogy a kohéziós vitában három magyar operatív program, a környezetvédelmi, az integrált közlekedési és a településfejlesztési program felfüggesztését elkerülje, az e szektorokban történő közbeszerzési változtatások hatékonyságáról meggyőzze a Bizottságot. Emellett másik hét magyar operatív programról kell megegyeznie a Bizottsággal – ezek már folyamatban vannak, a kormány benyújtotta ezeket, a véglegesítésük még októberben megtörténhet.
Magyarországnak nincs jóváhagyott helyreállítási terve sem. Itt is december vége a határidő, addig kell a végleges pénzügyi egyezségnek átmennie a Bizottságon, majd a Tanácson.
Ha minden egyezség megvalósul az év végéig, abban az esetben létrejöhetnek 2023-ban a kifizetések. A jogállamisági eljárásban teljesített magyar vállalások betartását azonban az Európai Bizottság ellenőrizni fogja, az uniós források felhasználása csak ez esetben lesz biztosított.
--
Nyitókép: Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Ágostházy Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a helyreállítási alapról tartott sajtóbeszélgetésen július 29-én.
fotó: MTI