A volt elnök úgy folytatta, hogy a bizottság tevékenysége nem más, mint boszorkányüldözés, amelyben két olyan republikánus vesz részt, akiket kidobtak a pártból. Donald Trump nem reagált arra, elmegy-e a bizottság következő ülésére.
A republikánusok szerint a képviselőház demokrata párti elnökének, Nancy Pelosinak elegendő információ volt a birtokában arról, hogy a tüntetések feszültté válhatnak, mégsem intézkedett a Capitolium védelmének megerősítéséről. A tavaly januári zavargásban, ahol a tüntetők behatoltak a Capitolumba, összesen öten haltak meg, köztük egy rendőr, száznál is többen pedig megsérültek.
Kapcsolódó
Vizsgálat: Trump a Fehér Házból nézte végig a Capitolium ostromát, de nem tett ellene semmit
A demokraták dominálta kongresszusi vizsgálóbizottság szerint az amerikai elnök még saját stábja és családtagjai könyörgésére sem volt hajlandó leállítani a dühödt tömeget, amikor 2021. január 6-án a beszédét követően megtámadták az amerikai törvényhozás épületét. Bővebben!
A demokraták dominálta kongresszusi vizsgálóbizottság szerint az amerikai elnök még saját stábja és családtagjai könyörgésére sem volt hajlandó leállítani a dühödt tömeget, amikor 2021. január 6-án a beszédét követően megtámadták az amerikai törvényhozás épületét. (MTI)