Ezen kívül kirámolta a nyári konyhát, innen használati tárgyakat vitt el, valamint kerti gépeket lopott a fészerből. A zsákmánya között szerepelt egy talicska is, amivel nagy valószínűséggel az újonnan szerzett portékákat szállította. Azonban nem volt elég alapos a tolvaj, ugyanis hátra hagyta a táskáját, melyet a kapu előtt talált meg az asszony.
A sértetthez a kecskeméti járőrök vonultak, akik biztosították a bűncselekmény helyszínét a nyomozók megérkezéséig. Eközben arra lettek figyelmesek a rendőrök, hogy egy férfi jelent meg a ház előtt és készült elvinni a hátrahagyott értékeit. A járőrök sejtették, hogy a tolvaj ment vissza a cuccaiért, ezért igazoltatták és átvizsgálták a ruházatát, melyből előkerült több eltulajdonított tárgy. A környéken adatgyűjtést végeztek, melynek eredményeként megtalálták az eltulajdonított kerti gépeket is, melyeket addigra már értékesített a tolvaj.
A 26 éves férfit előállították és őrizetbe vették, azonban bódult állapota miatt kórházba szállították további ellátásra. Az előkerült holmikat visszaadták a tulajdonosának a rendőrök. A nyomozás során arra is fény derült, hogy a tolvaj korábban az egyik patika tárolójából vitt el elektromos szerszámokat. A gyanúsítottat kihallgatták a rendőrök a lopások miatt és vizsgálják, hogy elkövetett-e más hasonló jellegű bűncselekményeket.