A Bloomberg amerikai gazdasági lap számolt be róla, hogy az Egyesült Államok kormánya lazított a technológiai feketelistán lévő cégekkel, köztük a Huaweijel szemben életben lévő szankciókon. Washington döntése mögött az áll, mert nem akarják, hogy a szabványosítás terén Kína átvegye tőlük a hegemón szerepet.
A kínai céget még a Trump-adminisztráció vette fel a kereskedelmi feketelistára és azzal korlátozta a céget, hogy kereskedjen az amerikai beszállítókkal. A HVG megjegyzi, mindez azonban azt is magával hozta, hogy az amerikai vállalatok kevésbé vesznek részt a szabványokkal kapcsolatos tevékenységekben, miközben a kínai cégek épp ezen a téren igyekeznek nagyobb befolyásra szert tenni.