Veszélyben a 13. havi nyugdíj! Rémes, Magyar Péter tényleg mindent elvenne az idős emberektől?
Petschnig Mária Zita Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi tanácsadója volt.
„Mind ismerjük Ferit. Ideje, hogy kevesebbet lássunk belőle a közéletben” – olvasható a Momentum politikusának adománygyűjtésén.
Úgy tűnik, Gyurcsány partizános interjúja nem aratott osztatlan sikert. Erre utal Csillag Tamás, a Momentum Mozgalom egyik alapítójának Facebook-bejegyzése is.
– írta Csillag Tamás az áprilisi választási vereséggel kapcsolatban.
A Momentum politikusa szerint párhuzam fedezhető fel Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között abban, ahogy Márki-Zay Péterre hivatkoznak, ahogy név szerint meg sem említik őt, csak „jelöltnek” vagy „a hódmezővásárhelyi polgármesternek” hívják a korábbi miniszterelnök-jelöltet.
Vannak pillanatok, mikor a volt miniszterelnök egyértelműen hazudik. Például: »nem is gondoltam volna, hogy a dk jelöltjei egyéniben ilyen gyengén teljesítenek« – na persze
– fogalmazott Csillag, aki bejegyzéséhez egy hivatkozást is fűzött, amely egy adománygyűjtő weboldalra mutat. Eszerint Gyurcsány nyugdíjazására 20 000 fontot (átszámítva 9 330 000 forintot) szánnának az adományozók.
Nyitókép: YouTube képernyőfotó