Negyvenéves a Dögkeselyű. Jól áll neki ez a négy évtized. Annak a fiatal generációnak, amely 2022-ben A besúgóból ismerkedik a nyolcvanas évek opálos világával, kötelező mű. Retrospekt: új sorozat kultfilmeknek.
Muray Gábor írása a Mandiner hetilapban
Virít az Isolabella piros neonja. És itt máris álljunk meg. Az Isolabella egy szebb időket megélt kocsma a Vízivárosban, Budapest egyik legszebb kereszteződésében, az Iskola utcában, ahol csak úgy jönnek-mennek a neves emberek és a huzatos évtizedek.
A söröző főleg a törzsvendégéről, Cseh Tamásról ismert, na meg, bár kevesen emlékeztek már csak rá, a Dögkeselyűből, András Ferenc kultfilmjéből. Mint valami Murakami-látomás,
Cserhalmi – azaz Simon – éppen Ladát lop az Iskola és a Markovits Iván utca sarkán, éjjel és jó hideg van, szikráznak a gyújtókábelek, az Isolabella előtt egy rendőrautó áll, szintén Lada, kék villogó, piros neon, kipufogószag, nyirkos nyolcvanas évek, feszültség.
Erős snitt, ha az ember egyszer megnézi, bevésődik örökre, mint egy barlangrajz.
Talán csak egyszer jönnek össze a dolgok egy rendező életében. Az időjárás, a korszellem, a főhős karaktere, a színész karizmája, a forgatási véletlenek, mint egy ritka bolygóegyüttállás, pedig András Ferenc esetében erre már öt évvel a Dögkeselyű előtt is volt példa.
Ha már tűzijáték, az augusztus 20-ához éppúgy hozzátartozik a Veri az ördög a feleségét, mint Kevin a karácsonyhoz, very tökéletes, mondhatni, egyetlen porcikája sem kopott el azóta.
A Dögkeselyű más sztori, már vannak a film szövetéről mókásan lefittyenő jelenetei, kicsit lejárt a szavatossága is, de ez ahelyett, hogy rontott volna a fogyaszthatóságán, bukét adott neki. Olyan a Dögkeselyű, mint az elfelejtett rúzsos sajt: dolgozik a Brevibacterium linens, az élőflóra új szinteket ad az ízélménynek.
amelynek magyar társadalmában senki sem tiszta. Ez a keleti blokk, ahogy Ragályi Elemér operatőri bravúrján előttünk térképszerűen szétterül, tele van sötét titkokkal és még sötétebb indulatokkal. Amikor a mérnökből – a puszta megélhetésért – taxisofőrré lecsúszó Simont munka közben megfosztják a pénztárcájától, a bűn bűnt szül.
A hatalom, azaz a rendőrség érdektelen, a munkaadó bizalmatlan, a kis vagyonukat összekuporgató, idős kispolgári szülők csalódottak, így Simon a saját kezébe veszi a sorsát. Rokon lélek ő a Taxisofőr Travisével, talán egy kicsit az Összeomlás Williamével is, átgázol mindenkin, aki az útjába kerül, és segítségül hív bárkit, aki a törvényen kívül áll.
Jelenetek a filmből
És milyen érdekes: ennek a vidám barakknak minden figurája inkább a bűnt pártolja, mert a bűn ebben a masszában az egyetlen kapaszkodó. Ami mélységeket és magasságokat ad. Félrelépés, pénzért kéjelgés, sötét ingatlanügyek, autólopások tarkítják 1982 barnásszürkén monokróm Budapestjét, ráadásul a bűn hálóját két kifogástalannak tűnő úrihölgy szövi évtizedek óta: a keresett zsebmetszők, akik ennek a bűnügyi noirnak a pillangóeffektusát elindítják.
Az a legdöbbenetesebb Munkácsi Miklós, András Ferenc, Ragályi Elemér és Cserhalmi György csodálatos bolygóegyüttállásában, hogy bár tényleg csak 1982-t írunk, mintha a rendszerváltozás társadalmának tablóját látnánk, az ingoványt, amelyben a kilencvenes évek gyökereznek, már csak A kis Valentinó lumpenjei, a szintén most negyvenéves Megáll az idő megtört lázadói, a Csapd le csacsi! munkásőrjei hiányoznak a big picture-ből.
nem A besúgó macaronszínű díszlettára.
Kovács György és Vukán György metálos riffjei, a felpörgő Lada-motorok, Cserhalmi burnouttal bélelt, késpengehideg játéka, a nagy ívben leszart femme fatale, Maria Gładkowska kisírt szemei a koszos ablaküvegen át, a főszereplővé előlépő nagyvárosi táj, a tónusok, az illatok, az élőflóra – a nagy egész – katartikus gyönyör ma is, negyven évvel a premier után.
Dögkeselyű. András Ferenc filmje, 1982.
Megtekinthető a Filmión
***
A Dögkeselyűt szeptember 15-én 20:30-kor vetítik a budapesti Uránia moziban
Ha a düh-kór már nem elég, akkor a klasszikus, jól bevált veszettség is megteszi, vagy legalábbis egy variánsa. Ettől pedig a francia veszettek szinte szó szerint tépik szét egymást.
Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Az M1-nek értékelte az évet a miniszterelnök.
Palesztináért tüntettek.
