A bűn örvényében – negyvenéves a Dögkeselyű

2022. szeptember 08. 12:01

Negyvenéves a Dögkeselyű. Jól áll neki ez a négy évtized. Annak a fiatal generációnak, amely 2022-ben A besúgóból ismerkedik a nyolcvanas évek opálos világával, kötelező mű. Retrospekt: új sorozat kultfilmeknek. 

2022. szeptember 08. 12:01
null

Muray Gábor írása a Mandiner hetilapban

 

Virít az Isolabella piros neonja. És itt máris álljunk meg. Az Isolabella egy szebb időket megélt kocsma a Vízivárosban, Budapest egyik legszebb kereszteződésében, az Iskola utcában, ahol csak úgy jönnek-­mennek a neves emberek és a huzatos évtizedek.

A söröző főleg a törzsvendégéről, Cseh Tamásról ismert, na meg, bár kevesen emlékeztek már csak rá, a Dögkeselyűből, András Ferenc kultfilmjéből. Mint valami Murakami-látomás,

ahogy az Isolabella neonja az átellenben álló Lada műszerfala alól kikémlelő Cserhalmi György szaruhártyáján piroslik.

Cserhalmi – azaz Simon – éppen Ladát lop az Iskola és a Markovits Iván utca sarkán, éjjel és jó hideg van, szikráznak a gyújtókábelek, az Isolabella előtt egy rendőrautó áll, szintén Lada, kék villogó, piros neon, kipufogószag, nyirkos nyolcvanas évek, feszültség.

Erős snitt, ha az ember egyszer megnézi, bevésődik örökre, mint egy barlangrajz.

Szyksznian Wanda filmplakátja <br> Fotó: Mandiner-archív
Szyksznian Wanda filmplakátja
Fotó: Mandiner-archív

 

Talán csak egyszer jönnek össze a dolgok egy rendező életében. Az időjárás, a korszellem, a főhős karaktere, a színész karizmája, a forgatási véletlenek, mint egy ritka bolygóegyüttállás, pedig András Ferenc esetében erre már öt évvel a Dögkeselyű előtt is volt példa.

Ha már tűzijáték, az augusztus 20-ához éppúgy hozzátartozik a Veri az ördög a feleségét, mint Kevin a karácsonyhoz, very tökéletes, mondhatni, egyetlen porcikája sem kopott el azóta.

A Dögkeselyű más sztori, már vannak a film szövetéről mókásan lefittyenő jelenetei, kicsit lejárt a szavatossága is, de ez ahelyett, hogy rontott volna a fogyaszthatóságán, bukét adott neki. Olyan a Dögkeselyű, mint az elfelejtett rúzsos sajt: dolgozik a Brevibacterium linens, az élőflóra új szinteket ad az ízélménynek.

Szinte érthetetlen, hogyan ment át a korabeli cenzori szűrőn egy 1982-es, vérbeli bűnfilm,

amelynek magyar társadalmában senki sem tiszta. Ez a keleti blokk, ahogy Ragályi Elemér operatőri bravúrján előttünk térképszerűen szétterül, tele van sötét titkokkal és még sötétebb indulatokkal. Amikor a mérnökből – a puszta megélhetésért – taxisofőrré lecsúszó Simont munka közben megfosztják a pénztárcájától, a bűn bűnt szül.

A hatalom, azaz a rendőrség érdektelen, a munkaadó bizalmatlan, a kis vagyonukat összekuporgató, idős kispolgári szülők csalódottak, így Simon a saját kezébe veszi a sorsát. Rokon lélek ő a Taxisofőr Travisével, talán egy kicsit az Összeomlás Williamével is, átgázol mindenkin, aki az útjába kerül, és segítségül hív bárkit, aki a törvényen kívül áll. 

Jelenetek a filmből

 

És milyen érdekes: ennek a vidám barakknak minden figurája inkább a bűnt pártolja, mert a bűn ebben a masszában az egyetlen kapaszkodó. Ami mélységeket és magasságokat ad. Félrelépés, pénzért kéjelgés, sötét ingatlanügyek, autólopások tarkítják 1982 barnásszürkén monokróm Budapestjét, ráadásul a bűn hálóját két kifogástalannak tűnő úrihölgy szövi évtizedek óta: a keresett zsebmetszők, akik ennek a bűnügyi noirnak a pillangóeffektusát elindítják.

Az a legdöbbenetesebb Munkácsi Miklós, András Ferenc, Ragályi Elemér és Cserhalmi György csodálatos bolygóegyütt­állásában, hogy bár tényleg csak 1982-t írunk, mintha a rendszerváltozás társadalmának tablóját látnánk, az ingoványt, amelyben a kilencvenes évek gyökereznek, már csak A kis Valentinó lumpenjei, a szintén most negyvenéves Megáll az idő megtört lázadói, a Csapd le csacsi! munkásőrjei hiányoznak a big picture-ből.

Ez volt, kérem, a csúfondáros szocializmus vége,

nem A besúgó macaronszínű díszlettára.

Kovács György és Vukán György metálos riffjei, a felpörgő Lada-motorok, Cserhalmi burnouttal bélelt, késpengehideg játéka, a nagy ívben leszart femme fatale, Maria Gładkowska kisírt szemei a koszos ablaküvegen át, a főszereplővé előlépő nagyvárosi táj, a tónusok, az illatok, az élőflóra – a nagy egész – katartikus gyönyör ma is, negyven évvel a premier után.

 

Dögkeselyű. András Ferenc filmje, 1982.

Megtekinthető a Filmión

***

A Dögkeselyűt szeptember 15-én 20:30-kor vetítik a budapesti Uránia moziban

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyugyesz
2022. szeptember 08. 19:52
Nekem a dögkeselyű 2 jobban tetszett.
Onurisz
2022. szeptember 08. 19:20
"katartikus gyönyör ma is, negyven évvel a premier után" Mi az, hogy ma is? Ha jól gondolom, a szerző fiatal ember, nem is élt még akkor. Én (sajnos) azon frissiben láttam a moziban és bár jól megcsinált filmnek tartottam, "katartikus gyönyörnek", semmiképp. És ma sem. (Belekezdtem újra megnézni, de egy idő után ráuntam. Mitől 'kultfilm' ez számotokra gyerekek? Attól, hogy beleélhetitek magatokat a szüleitek tárgyi világába és valamelyest az életvilágába is? Ezt még valamennyire meg is értem, bár mint a legtöbb műalkotás, ez is erőteljesen karikíroz. Szó sincs itt a mindennapi élet jellemző világáról, inkább külön-külön létező ritka élethelyzeteket sűrít egy történetbe. Az a fajta bűnjelenség pedig, ami a történet apropóját adja, nem is volt jellemző, szimpla kitaláció. Ám azon ájuldozni "hogyan ment át a korabeli cenzori szűrőn" egyenesen komikus. Nem volt ebben a filmben akkor semmi ellenzéki jelleg. A 80-as években a társadalomkritikának ez a szintje bevett dolog volt. Egyfajta szelep. Az eldologiasodásról, az anyagi boldogulási nehézségekről, az agyonhajszoltságról, a személyes, családi, közösségi frusztrációkról nyíltan lehetett beszélni, nem csak műalkotásokon keresztül. Nem volt ennek a filmnek egy porcikája sem, amely relevancia lett volna számunkra. Máshol húzódtak az ellenzékiség határai. Hofi világa volt már ez emberek! Hagyományos értelemben vett cenzúra sem volt itt, ez is sokkal rafináltabban működött. Sok 'cenzúrázó' pozícióban ültek olyanok, akiknek flepniük volt a megbízhatóságukról, mégis igyekeztek a kimondhatóság határait finoman tapogatózva tágítani. Ha rosszul tapogattak, akkor utólag a fejükre lett koppintva. Ez egy erős közepes alkotás volt az akkori filmtermésen belül (nagyot emelt rajta Cserhalmi valóban kitűnő játéka), műfajában talán valóban nóvum, de csak hazai viszonylatban, mert számos ilyen típusú nyugati filmet láttunk már a mozikban. Nem volt 'kultfilm'. Megnéztük, beszéltünk róla, de a nyolcvanas évek szellemileg egyre nyitottabb és egyre izgalmasabb világában ennél sokkal fajsúlyosabb dolgokról is beszélhettünk. Mindenről nyíltan, különösebb félelem nélkül beszélhettünk (mi fiatalok mindenképp), csak bizonyos kényes témákról ajánlatos volt csupán baráti körön belül.
56október
2022. szeptember 08. 19:07
Engem csak az ifjúságomra emlékeztet, a környezetemre, ahol tanultam és dolgoztam, az emberekre, akik körülvettek. És ilyesmit csak a tényleg jó filmek tudnak tenni velem. Én most hálás vagyok érte. Kicsit visszafiatalodtam. Mint a Nyom nélkül c. Cseh Tamás-film után.
cutcopy
2022. szeptember 08. 18:09
A Totalcar a 30 éves évfordulóról emlékezett meg Isolabellástól mindenestül.. https://youtu.be/CHMd_OKTdRY
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!