Élesen kritizálta a tudományos tények ideológiai alapú tagadását, a transzaktivizmus vadhajtásait egy Nobel-díjas német genetikus az EMMA című feminista lapnak adott interjúban.
A klasszikus feministák az új konzervatívok – legalábbis valami ilyesféle megállapításra juthat az, aki az utóbbi hónapok-évek LMBTQ-témájú vitáit követi; elvégre sokan, akik a női egyenjogúság pártján állnak, nehezen fogadják el a gender(-tudomány, -mozgalom vagy -ideológia, kinek hogy tetszik) logikája szerinti önmeghatározást, amely nemrég a női sportok létét sodorta veszélybe azzal, hogy teret engedett olyan anomáliáknak, mint hogy a ma Lia Thomas néven
Éppen ezért, noha sokan egy kalap alá veszik a különböző LMBTQ-mozgalmi csoportokat a feminizmussal, más, a női egyenjogúság mellett lándzsát törő csoportok a leghevesebben ellenzik a gendermozgalom térnyerését, még ha egyes fogalmakat, mint például a toxikus maszkulinitás, mindkét kategória használja is.
Jelen interjú apropója – amelyet a nagy múltú feminista Emma magazin készített Christiane Nüsslein-Volharddal – az a nyáron bemutatott német törvény, miszerint 14 éves kora fölött minden gyerek orvosi szakvélemény nélkül, pusztán szülői engedéllyel megváltoztathatja a születési nemét, 14 év fölött pedig már szülői hozzájárulás sem kell.
Az 1942-es születésű német genetikus, Nüsslein-Volhard egyébként 1995-ben megkapta az orvostudományi Nobel-díjat, ezért külön abszurd az interjú első néhány kérdése, amikor szembesítik a tudóst Sven Lehmann, a progresszivitásáról is híres új német kormány queerügyi kormánybiztosának kijelentésével, miszerint tudománytalan csupán két nemről beszélni, hiszen sok nem létezik. „Ez az, ami tudománytalan!” – reagál a kutatónő, hozzátéve,
Lehmann úr a jelek szerint kihagyta az általános iskolai biológiaórákat.
Majd a riporter kérésére – egy „ó, Istenem”, felkiáltás után tényleg felsorolja az alapvető biológiai tényeket: az emlősöknek két nemük van, „az egyik petesejtet termel és két X kromoszómája van, s ezt hívjuk nőneműnek, a másik hímivarsejteket termel, egy X és egy Y kromoszómája van, ezt hívjuk hímneműnek. S amikor egy petesejtbe beépül a hímivarsejt, akkor születik egy új élet”.
A riporter felvetésére, miszerint sokan az állatvilágból vett példákkal, például a csigákéval próbálják igazolni a sok nem létezését, rámutat: a csigák hermafroditák, hímivarsejtjük és petesejtjük is van, így meg tudják magukat termékenyíteni, „ugyanakkor, ha két különböző egyed genomja tud keveredni a megtermékenyítés során, még ebben az esetben is általában életképesebbek az utódok, ezért ez az elv érvényesült a természetben”. Hozzáteszi:
„a tény, hogy léteznek hermafroditák, nem változtat azon, hogy két csírasejt van, a petesejt és a hímivarsejt, vagyis két nem létezik”.
Nüsslein-Volhard kérdésre lerántja a leplet az interszexuálisokkal kapcsolatos fals érvelésről is. A riporter ugyanis felhozza azt a 2017-es alkotmánybírósági döntést, miszerint el kell ismerni a harmadik, a „diverz” nemet, mire a kutató rávágja, az interszexualitás nagyon ritka eltérésből adódhat, például a kromoszómák miatt, de az interszex emberek is a két nem jellemzőit hordozzák, vagyis nincsen harmadik nem. Akkor sem, ha egyébként széles a spektrum, és vannak nőiesebb férfiak és férfiasabb nők, de „ennek nemcsak kulturális tényezőkhöz van köze, hanem többek között a hormonszintekhez is” – csapott oda a genderelmélet egyik alapvető tézisének.
A Nobel-díjas kutató élesen kritizálja a politikailag korrekt szóhasználatot és a fent említett törvényt, hogy mindenki az általa kiválasztott nem szerint élhessen. Mint mondja, „ez hülyeség! Ez egy vágyálom!”, mert bár „vannak, akik meg akarják változtatni a nemüket, de nem tudják megtenni”, a kromoszóma marad XY vagy XX, az embrió ennek megfelelően fejlődik a terhesség alatt és a serdülőkorban is, ez adja a két nem eltérő nemi jellemzőit,
„Természetesen tesztoszteronnal el lehet érni, hogy egy lány hangja mély legyen és szakálla nőjön, de ettől nem lesz heréje és nem fog hímivarsejtet termelni, ahogy a biológiai hímek sem fognak petesejtet, és nem tudnak gyereket szülni”, akármilyen hormont is kapjanak.
Vagyis, mint mondja, ezeknél a visszafordíthatatlan beavatkozásoknál „olyan hormonokat is adnak a szervezetnek, ami nem oda való”, és sok változást okoznak fizikailag és pszichológiailag is, amit a szervezet hosszú távon nem tud jól kezelni, hiszen minden hormonnak van mellékhatása, ezért
„a hormonok szedése eleve veszélyes”.
A kutatóasszony őrültségnek nevezi a nem megválaszthatóságát, mondván: sok 14 éves lány boldogtalan a pubertás alatt, ő is inkább fiús lány volt, bár akkoriban még nem hordhatott nadrágot vagy rövid frizurát, és sokszor kívánta ő maga is, bárcsak férfi lenne, hiszen sok szakmában ekkor még férfidominancia volt. Ugyanakkor, mint mondja nőként meg kell találni a módját az érvényesülésnek ezekben a szakmákban is.
Nüsslein-Volhard maga is felhozza a női sportot fenyegető veszélyeket, ugyancsak a doppinghoz hasonlítva azt, amikor egy férfihormonokkal felnőtt, magát nőnek valló férfi nőként versenyez – még ha szerinte manapság nem is szabad kimondani ezt.
Hasonlóan kurtán bánik el a német alkotmánybíróság azon transz- és interszexuális emberekkel kapcsolatos ítéleteivel, miszerint társadalmi és pszichológiai tényezők is meghatározzák az ember nemét: „Ez badarság” – mondja, hozzátéve, a biológiai nemet nem változtatják meg az ember érzéseit, és „ahol valóban művelik a tudományt, ez is teljesen vitathatatlan”, noha hozzáteszi, egy lány kívánhatja, hogy fiúnéven szólítsák, de ettől még biológiailag nő marad.
A riporter kérdésére Nüsslein-Volhard kifakad azon az eseten is, amikor a Humboldt Egyetemen egy biológus nemek közötti egyenlőségről szóló előadását lemondta az intézmény a woke tiltakozás miatt. „Most a biológiaórákat is meg akarják szüntetni?” – teszi fel a kérdést a kutató, aki az oktatást kárhoztatta. Felidézte, milyen támadás alá vették azt a kutatót is, aki felfedezte a nemet meghatározó Y-kromoszómát, s hozzáteszi, tudatlanságból őt magát is támadták kutatásai miatt.
„Sajnos Németországban különösen szembetűnő a tudományellenesség”
– fogalmaz, hozzátéve: a koronavírus is létezik, akár akarja valaki, akár nem.
Most ott tartunk, hogy már az is kérdés, milyen kutatásokat szabad egyáltalán elvégeznünk, mert a mágikus gondolkodás felülírta a tudományost – fogalmaz, kiemelve: „az érzékenység és a morális arrogancia tudatlansággal párosuló keveréke egyszerűen végzetes”.
Példaként megemlíti: nemrég transzaktivisták azt követelték, ne nevezzék mostantól a női nemi szervek megcsonkítását női nemi szervek megcsonkításának, mert hogy szerintük a szeméremtest (szeméremajkak, csikló, hüvely) önmagában nem női testrész… - „komolyan kell venni ezeket az embereket?” – teszi fel a kérdést a tudós, aki szerint természetesen a transzszexuálisokat sem szabad megkülönböztetni, de nekik sem szabad mindenkire ráerőltetniük az elképzeléseiket.
Nyitókép: Fanatic Studio / Gary Waters / SCIEN / FST / AFP. Illusztráció.
Az Udvari Kamaraszínház igazgatója szerint ma ugyanolyan félelmetes dolgok történnek, mint 1919-ben, csak akkor a kommunizmus, most a globalizmus és a félreértelmezett liberalizmus terjed vírusszerűen. Ezért nem lehet elégszer elmondani: ha a múltunkat nem ismerjük, a jelenben is bárki birka módjára vezethet minket.
A miniszterelnök arról beszélt: készülnünk kell arra, hogy rengeteg olyan újítás, felfedezés, találmány, kísérlet várható a jövőben, ami megpróbál az ember számára élhető közeget teremteni élhetetlen területeken.
Nyíltan ukránpárti tiszás jelöltet támogat Hódmezővásárhely polgármestere.
Stefano Sutti szerint az Európai Bizottság a jog kreatív értelmezésével egyre több mindenre terjeszti ki a hatáskörét, a szubszidiaritás és a tagállamok rovására.
Eli Sharabi megdöbbentő őszinteséggel beszélt a Mandiner újságírójának, arról a 16 hónapról, amely során szó szerint a földi poklot élte át.
A Tisza elnöke inkább tekinthető egy kontrollfüggő mikromenedzsernek, aki nem látja a fától az erdőt.
Szoboszlai Dominik is szóba került.
Az Európai Bizottság őszi gazdasági előrejelzésében végre kimondja, a konfliktus Kelet-Európa országainak gazdasági növekedését fékezi a legjobban.
