A másik ok, hogyha az ember Jézusról beszél, akkor nemcsak a tízparancsolatot kell betartania, hanem a bűneit is be kell vallania. „26 évvel ezelőtt, amikor megtértem, be kellett vallanom a legnagyobb bűnt, amit orvosként elkövethetek, mégpedig azt, hogy kétszer is tanácsot adtam abortuszra” – emeli ki. Hozzáteszi: „ha én Jézust a példaképemnek nevezem, akkor nem szabad hazudoznom sem. Bűnbánat nélkül nincs bűnbocsánat sem”.
A szabadegyetem célja, hogy a tudomány elöljárói is, és általában mindenki merjen hivatkozni a názáreti Jézusra, ha ez sikerül, Csókay szerint „Magyarország hatalmasat ugorhat a lelki lépcsőn előrefelé abban is, hogy megszűnjék végre az ukrán-orosz háború”. Mint mondja, „ha az 50 es évek elején a rózsafüzérrel ki lehetett űzni az oroszokat Ausztriából, akkor talán Ukrajnából is ki fognak menni az oroszok a sokmillió ember imádságának hatására”.
Csókay megjegyzi, ma is nagy népszerűségnek örvend a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Tanszékén a 14 évvel ezelőtt Prof. Kopp Mária segítségével indított az Istenhit és orvostudomány című szabadon választható kurzus, ahol a fentieket igyekeznek átadni a hallgatóknak. A fiatalok fogékonyak is, jellemzően két nap alatt szokott betelni a kurzusra jelentkezés.