Újra középpontba került a felemelkedő Kína és a hegemón Egyesült Államok érdekeinek ütközése: a világtörténelem hasonló eseteinek többségében egy nagy háború oldotta fel a konfliktust.
Írta: Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész
Ha van valami, amiben az Egyesült Államok garantáltan toronymagasan világelső, az az egy főre eső kutatóintézetek száma. Az eredeti angol kifejezéssel think tanknek nevezett első hasonló intézmények Nagy-Britanniában a 19. század végén jelentek meg, tömeges elterjedésük a második világháború után indult meg. A jellemzően magánfinanszírozású intézetek eleinte gazdasági, később az urbanizáció területén kutattak, a hidegháború derekán terjedt el az a kül-, és védelempolitikával foglalkozó intézménytípus, amely egyre inkább a kormányzatok döntéseinek előkészítésében lát el feladatokat.
Az 1960-as években felgyorsult intézetalapítási folyamat olyan hatékony mintákat, módszereket hozott létre, amelyeket a hidegháború végével egyre több országban kezdtek el alkalmazni. Jól jellemzi a helyzetet, hogy a jelenleg működő hasonló intézetek többségét 1980 után alapították.
Már maga a szervezet neve is árulkodó, ugyanis az alapító repülőgépgyártó cég a Douglas Aircraft kutatási fejlesztési részlegét hívták eredetileg így (RAND – Research and Development). Fő célja kormányzati döntéseket megalapozó elemzések, előrejelzések készítése volt.
Nyilván utólag már látszanak a rendszer hibái, a magántőke túlságosan magas szintekig jutó, ellenőrizhetetlen befolyása, a katonai, politikai vezetők folyamatos ide-oda áramlása a hasonló szervezetek és az állami szféra döntéshozói pozíciói között. Látva, hogy bizonyos döntések nem az állam, hanem a nagyipar, a hírhedt katonai-ipari komplexum érdekeit figyelembe véve születnek, Eisenhower elnök már az ötvenes években felhívta a figyelmet ennek veszélyeire. Sokatmondó, hogy nem sokkal a szervezet alapítása után Curtis LeMay tábornok a stratégiai bombázás „atyja” vette át a hamarosan államilag is (!) finanszírozott intézmény vezetését.
Fentiektől függetlenül, vagy talán épp azért, a RAND által kiadott elemzések elismerten magas színvonalúak,
Az egyik klasszikus példa erre a hidegháború európai hadszínterének legégetőbb kérdése volt: hogyan lehet nagy mennyiségben, gyorsan amerikai csapatokat átszállítani az Atlanti-óceánon? Az évente megtartott ReForGer (REinFORcing GERmany) hadgyakorlatok előkészítésébe a RAND-ot is bevonták és ebből született a táblás és számítógépes változatban is megjelent haditengerészeti háborús játék (wargame): a Harpoon. Az már csak mellékszála a történetnek, hogy egy fiatal író, bizonyos Tom Clancy a játékból merített ötleteivel új életet lehelt a techno-thriller műfajba, és olyan sikeres könyvek születtek tollából, mint a Vadászat a Vörös Októberre vagy a Hazafias játékok. Könyveinek jelentős részéből a kilencvenes években sikeres hollywoodi filmek is születtek a kor olyan sztárjaival a főszerepekben, mint Alec Baldwin, Sean Connery vagy Harrison Ford.
*
Mindennek az adja az apropóját, hogy Nancy Pelosi házelnök tajvani látogatása nyomán újra
Mivel az USA már Trump elnök alatt elkezdte legfőbb vetélytársának fejlődését nyílt eszközökkel akadályozni, ezért nem meglepő, hogy korunk legfőbb konfliktusának elemzéséből a RAND sem maradhatott ki. Komoly forrásgyűjtés után 2021 októberében megjelent a The Return of Great Power War (A nagyhatalmak háborújának visszatérése) című elemzésük.
Jól jellemzi korunk változásainak sebességét, hogy milyen gyorsan elavulnak koncepciók, tervek, amelyek előkészítésébe jelentős erőforrásokat öltek. A kutatás ugyanis jelentős terjedelemben foglalkozik egy esetleges alacsony intenzitású konfliktussal, amely mintegy felvezetése lett volna a nyílt amerikai-kínai konfliktusnak. A kibertérben, a médiában, a diplomáciában, illetve helyettesítők által vívott küzdelmek a szerzők szerint elsősorban a Belt and Road kínai program körül forogtak volna, világszinten.
A szerzők szerint a kínai törekvések elsősorban az erkölcsi, jogi, és diplomáciai fölény elérésére összpontosultak volna, azzal a céllal, hogy minél kedvezőtlenebb külpolitikai és ezáltal katonai helyzetbe hozzák az Egyesült Államokat, a konfliktus nyílt kirobbanása előtt. Ebben a folyamatban a katonai erő egyértelműen csak másodlagos, támogató szerepet töltött volna be. Ez az indirektnek is hívott hadviselés
bár az utóbbi évek egyre nyíltabb, nyersebb konfliktusaiban fokozatosan háttérbe szorult.
Az amerikai házelnök tajvani látogatása ezt a tapogatózó, előkészítő szakaszt hajította ki az ablakon. Erre pedig valószínűleg mindkét oldal professzionális szereplői, a hivatásos katonák és diplomaták is egyaránt készültek. Ezen döntés okairól csak találgatni tudunk. Éppúgy lehetnek olyan repedések a kínai gazdaságban, valamint a vezetésben, amikről csak az amerikai hírszerzés szerzett tudomást, és a politikai hatalmat gyakorló erők úgy ítélték meg, hogy nyomásgyakorlással nagyobbra tudják tágítani őket. Mert abban azért biztosak lehetünk, hogy nem a nyolcvan év feletti házelnök, vagy a fiatalabb kora ellenére súlyos demencia jeleit mutató egyes számú vezető találta ki ezt a váratlan lépést.
De sajnos annak is meg van az esélye, hogy a hanyatló Szovjetunióhoz hasonlóan egy – az USA-t sújtó – vezetési krízis szemtanúi vagyunk. A gerontológiai sokknak is nevezett válság során, Brezsnyev 1982-es halála után Gorbacsov színre lépéséig kétszer is egymást váltották az idős, és egyértelműen képességeik végén járó vezetők. Ezért sajnos
mivel Biden elnök, az egyetlen ember a vezetésben, akinek joga és lehetősége lett volna megakadályozni, nem tudott vagy nem akart közbelépni.
Legutolsó, és reméljük, legkevésbé valószínű lehetőség, hogy egy olyan hosszútávú hatás ismeretében döntöttek a konfliktus felgyorsítása mellett Washingtonban, amely szintén csak számukra egyértelmű.
Jelentheti azt is, hogy egy későbbi időpontban kirobbanó háború rosszabb esélyeket jelent az Egyesült Államok számára. Ilyen lehet például az amerikai gazdaság teljesítőképességére vonatkozó, kedvezőtlen hosszútávú előrejelzés, vagy bármely prognózis, amely alapján megéri felgyorsítani a közvetlen konfrontációhoz vezető folyamatot.
Érdekesség, hogy a szerzők által felvázolt magas intenzitású, azaz hagyományos konfliktussal foglalkozó rész harmadával rövidebb, mint az azt megelőző. Azon túl, hogy kiemeli:
valamint rámutat, hogy a felek az információs fölényre, illetve az ellenfél kritikus fontosságú célpontjainak támadására (repülőterek, kikötők) fognak törekedni, nem szolgál konkrétumokkal.
A háborús elképzelések sommás elintézése ellenére számos érdekes észrevételt tesznek a szerzők. Az egyik legfontosabb kérdés: a háború gyakorolhat-e akkora hatást a civil lakosságra, hogy a gazdasági és társadalmi hatások miatt kikövetelheti a háború gyors befejezését ígérő eszközök, köztük a harcászati nukleáris fegyverek használatát? Amennyiben a válasz igen, az súlyos következményekkel, egy globális nukleáris háború veszélyével járhat.
Másik fontos kérdésük India szerepéről szól: odaállna-e az Egyesült Államok mellé egy konfliktusban?
Harmadik megválaszolatlan kérdés, hogyan hatna a Közel-Keletre a konfliktus? Egy ott kirobbanó háború a közvetlen összecsapásokból kimaradó államokban is súlyos gazdasági válsághoz fog vezetni.
Imádkozzunk, szorítsunk, reménykedjünk – kinek-kinek hite szerint –,
Egyes vélemények szerint a világtörténelem tizenhat hasonló esetéből tizenkettőben végül egy nagy háború oldotta meg a kialakult helyzetet. Négy esetben sikerült katonai összecsapás nélkül levezényelni az átmenetet.
Bízzunk benne, hogy a döntési helyzetben lévő vezetők képesek lesznek vérontás nélkül megoldani az előttük álló feladatot. Bár, ha pusztán az előbb említett statisztikára alapozunk, akkor nem marad más, mint az, hogy imádkozunk, szorítunk, reménykedünk.
Nyitókép: Biden és Hszi Csin-ping videókonferenciája (Mandel Ngan / AFP)
A háború utáni európai energiapiacról szóló kijelentés nem ugyanaz, mint a háború alatt bevezetett szankciók támogatása, ezért Sebestyén Géza nem lát közvetlen ellentmondást Magyar Péter nyilatkozatában. Szerinte azonban az orosz energiahordozókról való leválás politikája stratégiai hibának bizonyult.
Az elmúlt másfél évtizedben – a mindenkori kivételek előtt bár tisztelegve – kormányzati szinten ilyen drága Palikkal voltunk kultúraügyekben körül véve.
A sziget lakóinak nem tetszenek az amerikai terjeszkedési törekvések.
Kiss Rajmund szerint a szigetország politikai vezetésének és Raúl Castrónak nem kell attól tartania, hogy kommandósok rúgják rájuk az ajtót.
Franciaország a Kínával folytatott párbeszédét arra használja fel, hogy sürgesse Pekinget, gyakoroljon nyomást Moszkvára az Ukrajna elleni háború beszüntetésére.
Már 44 napja tart az ideiglenes tűzszünet, de az iráni háborút nem tudják lezárni az amerikaiak. A helyzetről kérdeztük Sayfo Omart, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetőjét.
Schanda Tamás szerint sem ő, sem a Sándor-palota kegyelmi ügyekkel foglalkozó hivatali részlege nem javasolta K. Endre kegyelmét Novák Katalinnak.
