Kocsis Máté a rezsicsökkentésről: A baloldali politikusok indulati vitát folytatnak és valótlanságokat állítanak

2022. július 22. 20:34

A rezsicsökkentés nem szűnik meg, az továbbra is jár mindenkinek az átlagfogyasztás szintjéig. A baloldal nyilatkozói szerint kellett volna eltörölni évekkel ezelőtt – húzta alá a politikus.

2022. július 22. 20:34
null

A Fidesz frakcióvezetője Tusnádfürdőre látogatott, ahol egy politikai kerekasztal-beszélgetés keretében Nacsa Lőrinccel, Keresztes László Lóránttal, valamint Molnár Zsolttal folytatott vitát aktuális politikai ügyekről. A vita után Kocsis a Hír TV-nek adott rövid interjút. 

„A baloldal valótlanságokat állít”

A rezsicsökkentés körül kialakult vitával kapcsolatban Kocsis Máté kérdésre válaszolva elmondta: az álláspontok megvitatása fontos dolog, éppen ezért

A politikus emlékeztetett: a rezsicsökkentést a jobboldali-konzervatív kormány vezette be, a baloldal pedig soha nem támogatta. A Fidesz frakcióvezetője felidézte: a baloldal „több nyilatkozója szerint már el kellett volna törölni évekkel ezelőtt.”

Kocsis Máté aláhúzta: a rezsicsökkentés nem szűnik meg, az továbbra is jár mindenkinek az átlagfogyasztás szintjéig.

„A baloldal kétarcú politikát folytat”

A politikus kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy „egészen furcsa, hogy a baloldali politikusok soha nem támogatták a rezsicsökkentést, de most hirtelen fényt kaptak, és nagyon nagy támogatói lettek ennek”. Kocsis szerint ez igen „kétarcú politika”.

A Fidesz frakcióvezetőjének teljes nyilatkozatát az alábbiakban nézheti vissza:

Nyitófotó: MTI

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Onlye
2022. július 23. 05:19
Ezt is lelőni kéne!
Trombitás Keresztély
2022. július 22. 23:38
Baloldal 36-szor 8 perc alatt. Mibe van beleszólása a "baloldalnak" te nyomoronc? Ezek soha a büdös életben nem fognak felelősséget vállalni egyetlen döntésükért sem, csak mindig másra mutogatni.
Micó
2022. július 22. 21:45
Buzernyák Internacionálé. Ennyi a bal.
Micó
2022. július 22. 21:44
Egyszerűen túl van a fantázián, hogy egy balos mit érezhet? Mit érezhet egy sámli?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!