Olaf Scholz és kísérete Magdeburgba látogatott: rendőrségi kordon védte őket a dühös tömegtől – itt a videó!
A bukott kancellár megemlékezni érkezett.
Katás vagyok, ments meg! címen hirdettek demonstrációt szerdán este a Parlament elé.
Tiltakozást szervez a Momentum a a KATA „drasztikus átalakítása ellen” a Momentum. Szerdán 18 órakor a Parlament ele, a Kossuth Lajos térre várják mindazokat a szimpatizánsokat, akik egyetértenek azzal a követelésükkel, hogy „vonják vissza ezt a törvényt”.
A Facebook-on közzétett eseményük leírásában emlékeztetnek arra, hogy „a hatalom kevesebb mint egy nap alatt fogadta el az új, igazságtalan törvényt.
Ezzel a módosítással négyszázezer kata-károsultba, összesen egymillió emberbe rúgnak bele, ennyi embert taszítanak létbizonytalanságba”.
„Ellehetetlenítik ezzel a futárokat, a grafikusokat, az ügyvédeket, az újságírókat, a virágkötőket” – sorolták.
Hangsúlyozták, „elfogadhatatlan, hogy mostantól egy katás kisvállalkozónak csak magánszemélytől lehet bevétele”.
A bejegyzésből kiderül, hogy az eseményen a párt elnöke, Gelencsér Ferenc mellett „kata-károsult vállalkozók” is felszólalnak majd. Az ő személyük egyelőre még nem ismert, mert mint írták, a felkérésük folyamatban van.
Nyitókép: Képernyőfotó