Vegye végre mindenki tudomásul: nem kegyből fizet az EU!

Magyarországnak ebben az évben is jelentős összegek járnak, de jó részüket visszatartja az unió. A kormányzatnak viszont van fegyvere arra, hogy megszerezze őket.

Az OGY gazdasági bizottságának elnöke elmondta, hogy a kormány árstop intézkedéseinek kettős célja van.
„Amennyiben szükséges és továbbra is be kell avatkoznunk, hogy ne legyen 15 vagy 20 százalék körüli infláció, akkor akár év végéig is fenn kell tartani a benzin- és az élelmiszerárstopot is.” – jelentette ki az atv.hu kérdésére Bánki Erik.
A fideszes bizottsági elnök Hernádi Zsolt 480 forintos benzináras kijelentésére is reagált: Abban teljesen egyetértek Kardkovács Kolossal, hogy
– nyilatkozta az atv.hu-nak Bánki Erik.
Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke elmondta, hogy a kormány árstop intézkedéseinek kettős célja van, „az egyik az, hogy vissza tudjuk szorítani az inflációt, és láthatóan ez jól működik, hiszen ha megnézzük a balti államokat vagy akár Csehországot, Lengyelországot, akkor hozzánk képest öt-tíz százalékkal magasabb az infláció szintje ezekben az országokban”.
– jelentette ki Bánki.
Hernádi: Nem tartható a korlátozott benzinár
A Mol vezérigazgatója szerint hozzá kell nyúlni a stratégiai tartalékhoz. Bővebben...
Nyitókép: Youtube