Háború és hírek: hogyan lehet tájékozódni az információözönben?

Folytatódik biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész szerzőnk, Somkuti Bálint Háború, közelről cikksorozata az ukrajnai háború legfontosabb, legérdekesebb aspektusairól és tanulságairól. 

Nyitókép: jelenet a Bridge of Spies c. Spielberg-filmből

***

Minden jó elemző és szakértő információkból dolgozik. A megbízható információk jelen háborúban a hírözön ellenére meglehetősen nehezen hozzáférhetőek, ugyanis

a sajtóban megjelenteket pedig legtöbbször lehetetlen leellenőrizni. Legalábbis nyílt forrásokból.

Persze léteznek minősített információk is, azok viszont érthető okok miatt (például a forrás személyének könnyű beazonosíthatósága) nem hozzáférhetőek mindenki számára. Ráadásul egy véletlen elszólás komoly dekonspirációs veszéllyel járhat, ezért nem célszerű keverni a két típusú információt.

Tovább nehezíti a megszólalók helyzetét az az alapelv, hogy egy forrás nem forrás, és az nem hír, amit több helyről nem erősítettek meg, lásd még Mark Twain örökbecsű mondását, amely szerint „a halálomról szóló hírek erősen eltúlzottak”.
Emiatt jelen háborúban a szakértők elsősorban nyílt forrásból származó információkra (OSINT – Open Source Intelligence), valamint tapasztalatukra, tudásukra és megérzéseikre hagyatkoznak.

Ez utóbbi három fontosságára a legjellemzőbb példa a II. világháborús midwayi csatáról szóló Hihetetlen győzelem című könyvben olvasható. Az egyik elemző – kevés információból – levont következtetését elutasító tiszt észrevételére a szakértő az alábbi választ adta: „Az ön megoldása olyan lenne, mintha valakinek a vakbelét a torkán keresztül távolítanák el”. 

Ez az érzékletes hasonlat kitűnően példázza azon nem számszerűsíthető tényezőket, amelyek az igazi értékei egy szakértőnek. 
Fenti esetben egyébként a japánok rádióadásainak elfogásából, valamint a feltörhetetlennek hitt rejtjelző kulcs ismeretéből származtak az amerikai információk. Ez a történet is mutatja, hogy a katonai hírszerzés forrásai közük az egyik legfontosabb terület az úgy nevezett SIGINT, azaz az ellenséges rádiókommunikáció lehallgatása és megfejtése. 

A most folyó háborúban

ugyanis az ukránok a nagy rádiós forgalmat bonyolító helyek beazonosítása után csapást mértek a vezetési pontokra. Ugyanezt az elvet alkalmazta az európai vezetők megfigyelésére is használt amerikai ECHELON is, amelyet eredetileg a hidegháború alatt hoztak létre a szovjetek és a Varsói Szerződés rádiókommunikációjának lehallgatására. A NATO-országok különösen erősek ezen a területen, ezért nem meglepő az a meg nem erősített, de teljesen elképzelhető hír, amely szerint az orosz hírszerzés már évekkel ezelőtt visszatért az írógépek használatához belső kommunikációjában.   

Visszatérve témánkhoz: maga a fogalom ugyan egyidős a hírszerzéssel, de az OSINT komolyabb jelentőségre mégis a nyomtatott sajtó és a tömegmédia megjelenésével tett szert. A II. világháborúban például a németek a londoni lakónegyedeket ért légitámadások áldozatainak valós számára az újságokban megjelenő temetések számából igyekeztek következtetni. A szövetségesek a normandiai partraszállást megelőzően a francia vasúthálózatra mért támadássorozat hatásait a narancs párizsi árából próbálták megtudni. Egy hidegháborús amerikai elemző úgy jellemezte feladatukat, hogy az ő dolguk a puzzle külső darabjainak megtalálása és összerakása. 

Aki emlékszik Tom Clancy Vörös Vihar című könyvére, ott a bemutatott III. világháború hatásait a szovjet gazdaságra a napilapokban megjelenő bűnügyi témájú cikkekből próbálták meg kikövetkeztetni a szereplők. A logika az volt mögötte, hogy még

Az OSINT-hez egyébként számos egyéb terület tartozik a hagyományos és közösségi média figyelésén kívül: ilyenek például a nyilvános kormányzati statisztikai adatok, az akadémiai publikációk, vagy éppen a kereskedelmi big data. Ezek elemzése azonban meghaladja egy-egy ember erőforrásait. Fentieken kívül az olyan határterületekről származó információk is segítenek, mint a HUMINT (human intelligence) és az OSINT határterületének számító, az adott országból érkező pletykák, szóbeszédek és személyes beszámolók. Sőt egy harmadik, relatív független országból érkező szűrt, vagy éppen torzított információk sokszor érdekesen ellenpontozzák a hivatalos forrásokat. Én például arról, milyen bődületes mennyiségű nyugati páncéltörő rakéta érkezett Ukrajnába, egy szerb barátomtól értesültem. Elmondta, hogy a grillrácsok sokszor betöltötték szerepüket, de egy harckocsira sokszor 4-6 rakétát is indítottak, amelyek előbb-utóbb átütötték a vékonyabb oldalsó vagy hátsó páncélzatot. 

Fentiek miatt a sajtóban nyilatkozó legtöbb szakértő nyílt forrásokból tájékozódik. Persze nem beszélhetek mindannyiuk nevében, de az OSINT a legegyszerűbb módja annak, hogy az ember képben legyen és még véletlenül se szólja el magát. 

Ráadásul a sajtóban megjelenő térképeket összeállító blogokat is nagyrészt volt hírszerzők készítik. Ilyen például, az Institute for the Study of War vagy a Bellingcat. Az előbb említett térképek és a hozzájuk fűzött kommentárok sokszor önellentmondásban vannak, így még többet elárulnak a valós helyzetről.

Összefoglalva az elhangzottakat: a közösségi média számtalan lehetőséget kínál a tájékozódásra, azonban

ahhoz, hogy az ember tájékozódni tudjon az egymásnak sokszor ellentmondó információk özönében.