Tyrmand a beszélgetés során fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy konzervatív zsidó emberként sokkal nagyobb biztonságban érezte magát Magyarországon, mint bármely más nyugat-európai nagyvárosban:
Budapesten van Európa egyik legnagyobb zsinagógája, én magam is jártam ott, és nincs szükség arra, hogy a nap minden órájában rendőri védelem alatt álljon, ellentétben Antwerpen, Brüsszel, Berlin és más városok zsinagógáival, ahol tömeges migráció van”
– érvelt.
Természetesen felmerült az Oroszország elleni szankciók kérdése is, Matthew Tyrmand – aki meglehetősen erős szavakkal kritizálta Vlagyimir Putyin agresszív politikáját – pontosan vázolta a magyar külpolitikát befolyásoló szükségszerűségeket: „Ha Putyin elvágja az energiahordozók exportját, akkor az végzetes csapást mér a magyar gazdaságra, mely tömeges elbocsátásokhoz és káoszhoz vezethet” – magyarázta.
A beszélgetés során Tyrmand lesöpörte az asztalról a globális baloldal már unalomig ismert vádjait hazánk ellen, tételesen cáfolva azokat. Hosszasan elidőzött a szólásszabadság kérdése mellett, és kifejtette: „sokkal kevésbé aggódom a magyar (és a lengyel) médiapluralizmus miatt, mint a német, francia, és más nyugati országok elitista, fősodratú médiaökoszisztémája miatt.” Tyrmand külön kiemelte a német sajtót, ahol az Axel Springer és néhány más médiacég tökéletes ellenőrzés alatt tartja a közbeszédet, és „naphosszat szajkózza a kormányzat álláspontját”.