Karácsony: Az Alkotmánybíróság mai döntésével a Fidesz politikai elvárásait teljesítette

2022. május 18. 12:58

A főpolgármester szerint az Alkotmánybíróság mára zugügyvédi mentalitású pártkatonák gyülekezőhelye lett.

2022. május 18. 12:58
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, nem lehet népszavazást tartani a Fudan egyetem és az álláskeresési járadék ügyében.

A döntésre Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is reagált közösségi oldalán. Bejegyzését azzal kezdte:

Majd azzal folytatta: „úgy tűnik, a kormánypártok csak hivatkozni szeretnek a népre, de igazából félnek tőle.”

„Az Alkotmánybíróság mára zugügyvédi mentalitású pártkatonák gyülekezőhelye lett”

Karácsony Gergely arra is kitért, „az Alkotmánybíróság, amely az erkölcsi integritására egykor minden magyar büszkesége lehetett, néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve mára zugügyvédi mentalitású pártkatonák gyülekezőhelye lett. Az utókor ítél majd felettük is. Korom Mihályra, az államszocialista Alkotmányjogi Tanács elnökére is biztosan büszkék ma a dédunokái”.

„Nekünk most az a dolgunk, hogy megtaláljuk annak a módját, hogy legalább a budapestiek elmondhassák a véleményüket ezekben a kérdésekben” – vetítette előre Karácsony.

Nyitókép: Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Chardonnay99
2022. május 18. 19:09
Eleve alkotmányellenes volt mindkét kérdés, inkább az a kérdés, miért nem az elején lett elkaszálva.
Putz Károly
2022. május 18. 18:54
Az Alkotmnybíróság megsértéséért 6 havi közmunkára ítélném, melynek keretében a méhlegelők karbantartását kellene végezni 12 fős választói ellenőrzés mellett.
luisbathhelena
2022. május 18. 18:36
Tudom h az Alaptörvény nehéz olvasmány (nincsenek benne képek by Kuncze),de az 50 fizetett tanácsadód között nincs egyetlen jogvégzett ember se? Költségvetésről és nemzetközi szerződésről NINCS népszavazás. Balfék.
cirmoscirmi
2022. május 18. 18:33
Ez a népszavazás csak addig volt érdekes a mosléknak, amíg kampánytémául szolgált. Már Feri is pedzegette a napokban, hogy nincs sok értelme megtartani. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy érdektelenségbe fulladna, mert az emberek nem mennének el szavazni. (Már ha megtartható lenne...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!