Mi igaz a Kígyó-sziget legendáiból? – Háború, közelről

Folytatódik biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész szerzőnk, Somkuti Bálint Háború, közelről cikksorozata az ukrajnai háború legfontosabb, legérdekesebb aspektusairól és tanulságairól. 

***

Korábbi cikkeim kommentjeiben felmerült, hogy miért írok többségében a szomszédban zajló háború olyan eseményeiről, amelyek nem vetnek jó fényt a várt teljesítményüknél jelentősen rosszabbul szereplő orosz fegyveres erőkről. Nos egyrészt mert ez az igazság. Olyan elemi tervezési, hadászati, hadműveleti és harcászati hibákat követtek és követnek el az oroszok, amelyekre egyáltalán nincs semmilyen magyarázat. Legyen szó az ukrán ellenállás krónikus lebecsüléséről, a gyalogsági, légi és egyéb támogatás nélkül országutakon bevetett járműoszlopokról, az elengedhetetlen légiuralom kivívásának elmulasztásáról és a sort hosszan lehetne folytatni.

Emellett az ukránok a hazájukat védik egy agresszor ellen. Rossz, helyenként arrogáns stílusuk ellenére nekünk magyaroknak pontosan kellene tudnunk mit jelent az orosz iga – és ez független a kárpátaljai magyar kisebbség zaklatása és elnyomása miatti jogos haragunktól. Ez a történet egyik része. 

A másik az, hogy

Mindenki próbálja a saját társadalmának és katonai alakulatainak morálját fenntartani, sőt fokozni, valamint a nemzetközi közvélemény támogatását megszerezni. Ebben időnként extrém csúsztatások, sőt nyílt hazugságok is megjelennek, hiszen szerelemben és háborúban mindent szabad. De az átlátszó propaganda állításait nem vehetjük alapul. Ráadásul, ha hozzá is férnék minősített információkhoz, azokat akkor sem használhatnám fel érthető okokból, így én is kizárólag a nyílt, sajtóban megjelent hírekre, valamint tapasztalatomra, és józan eszemre tudok támaszkodni. 

Fenti, kissé hosszas bevezető után térjünk rá a cikk témájára, erre a kicsi, mindössze 17 hektár méretű területre, a Kígyó-szigetre (a kis földdarabon nincs víz, ezért kígyók sincsenek). Jelentőségét stratégiai elhelyezkedése adja, lévén nagyjából ugyanakkora távolságra helyezkedik el Romániától és Ukrajnától. A sziget körüli felségvizeket 2009-ben – román beadványra – nagyrészt Romániának ítélte a Nemzetközi Bíróság, így jelenlegi szerepe a korábbi cikkben említett tengeri blokád fenntartására korlátozódik. 

így a befolyásos amerikai NGO, az Atlantic Council honlapján már 2021 augusztusában megjelent egy cikk a területről. Szerzői feltették a kérdést, hogy az Azovi-tengeren megvalósult blokád után a Fekete-tenger nyugati medencéje feletti ellenőrzést is megszerezheti az orosz vezetés, ha elfoglalja a földdarabot. Ugyanis nemcsak légvédelmi, partvédelmi (felszín-felszín), hanem elektronikai hadviselési, és felderítési eszközök (radar) is telepíthetőek a szigetre. Ez nemcsak az Ukrajnába irányuló hajóforgalom ellenőrzését és megakadályozását tenné lehetővé, hanem mélyen belátna román szárazföldi területekre is. 

De nézzük is sorban, milyen küzdelmek zajlottak ezért a zsebkendőnyi területért. Rögtön a háború első napján támadás érte a Kígyó-szigetet. Az azóta elsüllyedt Moszkva cirkáló felszólította a szigetet védő mintegy 80 főnyi ukrán alakulatot, hogy adják meg magukat. Válaszuk azóta is mémként kering az interneten „Orosz hadihajó, húzz a f***ba!”.

Ugyan az első hírek arról szóltak, hogy a védők utolsó emberig elestek, de nem sokkal később kiderült, hogy némi küzdelem után megadták magukat, és egy fogolycsere után mindannyian visszajutottak Ukrajnába. Érdekes, tragikomikus és kevéssé ismert mozzanata az első támadásnak, hogy néhány nappal később a Sapfir nevű civil vontatóhajó két orthodox pappal a fedélzetén elindult a túlélők kimentésére és a halottak eltemetésére, azonban az orosz hadiflotta elfogta őket és elkobozta a hajót,

Hosszú ideig nem történt semmi érdemleges a környéken, azonban a blokád fenntartásában kulcsszerepet játszó Moszkva rakétás cirkáló április közepi elsüllyesztése után megélénkült az ukrán tevékenység. Először április végén érte ukrán hírek szerint támadás a szigetet, és állításuk szerint több rövid hatótávolságú légvédelmi rendszert meg is semmisítettek. Május elején azonban már képfelvételekkel is alátámasztották a sikeres támadásról szóló állításaikat. A videó tanulsága szerint két Raptor típusú bárkát lőttek ki, amelyek a hírek szerint közepes hatótávolságú Tor M1 légvédelmi rendszereket szállítottak. A hírek szerint néhány napon belül találat ért két további ilyen típusú naszádot is. És itt álljunk meg egy pillanatra. 

A Kígyó-szigetek mint előretolt bázis nagyon hasonló szerepet tölt be, mint amilyen a déli csendes óceáni Guadalcanalé volt a 2. világháborúban. A szigetért folytatott küzdelem jelentős terhet rótt mindkét fél logisztikai rendszerére, és a küzdelemben elszenvedett veszteségek hatására Japán végül feladni kényszerült előretolt állásait. Egy ilyen siker eléréséhez azonban fenntartható légi és tengeri fölény szükséges. Ezt 1943-ban a dübörgő amerikai ipar képes volt biztosítani fegyveres erői számára, a japán kiképzésben fennálló előny és egyes japán részsikerek ellenére is.     

És ezzel el is jutottunk a hírek szerint május 7-én megkísérelt ukrán támadásig. Kiemelt jelentőségű volt a orosz vezetés számára az 1945. május 9-én, a náci Németország felett aratott győzelmük évfordulója, ezért ettől az időponttól várták sokan, hogy Putyin elnök valamilyen bejelentéssel fog előállni.

Szinte bizonyos, hogy

Az internetre felkerült videókból és a hírekből nagyjából össze lehet állítani, hogy mi történhetett a Kígyó-szigeten. Egy videómegosztókon keringő felvétel szerint két ukrán Szu-27-es váratlan irányból, délről érkezve bombázta a földdarabot. A továbbiakról az orosz védelmi minisztérium által közzéadott, ukrán veszteségekről szóló adatokból lehet következtetni. Mivel a listában három páncélozott partraszállító csónak is szerepel, valószínű, hogy a légitámadás nyomán egy kisebb partraszállást is megkíséreltek az ukránok, sőt ezzel egy időben egy helikopteres deszant kirakásával is megpróbálkoztak, hogy a védők figyelmét még jobban megosszák.     

A hírek szerint a támadást az orosz védők visszaverték. Ami bizonyos, hogy a szigeten látható egy helikopter roncsa, de hogy melyik félé volt, azt lehetetlen megállapítani. Szintén az orosz védelmi minisztérium jelentette be először a hírt – amelyet később az ukránok is megerősítettek –, hogy ebben az időszakban valamikor életét vesztette Ihor Bedzáj ezredes, az ukrán flotta parancsnokhelyettese. Szárazföldi rendfokozatából ítélve tengerészgyalogos volt az elhunyt, és mint ilyen, jó eséllyel személyesen, a helyszínről vezette a sikertelen támadást.

Hogy a harminc ukrán drón, négy repülőgép, a már említett három rohamcsónak, és a tíz helikopter elvesztéséből pontosan mi igaz azt nem lehet tudni.

Az azonban bizonyos, hogy a sziget még orosz kézen van, és 12-én az orosz flotta ellátó hajója, a Vszevolod Bobrod felkereste, amelynek során állítólag az ukránok megtámadták és állításuk szerint ki is gyulladt. Néhány nappal később készült felvételek tanúsága szerint a hajó sértetlenül horgonyoz Szevasztopolban. A nagyobb méretű utánpótlásszállító jármű érkezése, amely minden bizonnyal komoly kíséret mellett érkezett, mindenesetre valószínűvé teszi, hogy a támadás valóban megtörtént és a hajó a felhasznált hadianyagok pótlására érkezett a szigetre. 

A fenti, sok bizonytalanságot tartalmazó leírásban bemutatottakkal ellentétben, abban azonban biztos vagyok, hogy a guadalcanali példához hasonlóan az orosz erők Kígyó-szigeteki jelenléte jelentős kitettséget jelent számukra. Ez a felőrlő hadviselés mintapéldájaként említhető helyzet egy újabb tényező, amelyből a nagyrészt túlzásokból és hazugságokból álló hivatalos kommunikáció helyett tájékozódni lehet az orosz-ukrán háború tényleges állásáról.