Az egykori Moszkva századennyiért, mint amit Orbánék lenyomtak, tankokkal vonulna be
Lehet, még ezt is megérjük, és akkor lehet összevetni Brüsszelt és Moszkvát.
„A család állt Orbán közpolitikai erőfeszítéseinek központjában – nem csupán a társadalmi konzervativizmusról beszéltek, hanem azt ténylegesen megvalósították” – mutat rá elemzésében Jeremy Carl.
Amit az amerikai jobboldal tanulhat Orbán nagy győzelméből – ezzel a címmel írt elemzést a magyarországi választások másnapján az American Greatness című portál hasábjaira Jeremy Carl, a Claremont Institute főmunkatársa, Donald Trump korábbi amerikai elnök belügyi munkatársa. Carl már az elején leszögezi – az eredmények taglalását követően –, Orbán Viktor kormányfő, Fidesz-elnök győzelmében kulcsszerepet játszott a konzervatív, patrióta, bevándorlásellenes, tradicionális családpárti elemeket tartalmazó kampány, nem beszélve arról a határozott kiállásáról, amely elítélte az orosz intervenciót Ukrajnában.
„Furcsa lehet az amerikaiaknak, miért kell ekkora figyelmet fordítani az amerikai jobboldalnak a politikai fejleményekre egy olyan országban, amelynek mérete negyede otthonom, Montana államénak, és a lakossága is épphogy eléri a tízmillió főt – veti fel kezdésként a szerző. „De a képzavar abból fakadhat leginkább, hogy a posztliberális jobboldal teljesen félreérti Magyarország stratégiai fontosságát, amit volt szerencsém személyesen is megtapasztalni odaát, miután részt vettem egy öthetes kutatóúton a voksolásokat megelőzően” – írja.
Ez idő alatt a Claremont Institute főmunkatársának volt szerencséje több magyarországi politikussal, így a miniszterelnökkel is beszélgetnie; bepillantást tudott nyerni a helyi viszonyokba. „Ráláthattam, mi a legfontosabb és legellentmondásosabb kísérlet az úgynevezett kereszténydemokráciában” – fogalmaz.
Carl úgy véli, Orbán a világ legkiemelkedőbb példáját kínálja arra, hogy egy konzervatív politikus hogyan használta fel az államot jobboldali célokra. (Valami olyasmi történt odaát, amit az amerikai jobboldal sikertelenül próbált, és még próbálkozik itt véghez vinni.)
Magyarországi sikerei miatt a baloldal és médiája „erősembernek”, „diktátornak” és autoriter vezetőnek deklarálja a kormányfőt, épp e szabad választások és a helyi sajtóban fel-feltűnő rendszerkritikák mutatják, szó sincs ezekről – hangsúlyozza a szerző, rámutatva arra, hogy a magyar miniszterelnököt azokkal támadják leginkább, amelyeket a baloldal szokott „elkövetni”.
Így az egyetemen, kultúrában és más szférákban jelentkező ideológiai térnyerésük, amelyeket a magyar jobboldal csupán „balanszolni” kíván. Mindezek ellenére az amerikai jobboldal az alábbi felvetésekben tanulhat Orbán győzelméből.
Először: a magyarországi választásokon bebizonyosodott, a nagyobb városokban is van mit keresnie a jobboldalnak, nem csak vidéken – mondja Carl. Másodjára, a magyar miniszterelnök realista külpolitikát folytat, amely nem hajlandó áldozatul esni annak az „ukrán mániának”, amely oly sok más jobboldali politikust sújt Nyugaton. Harmadszor: el lehetett homályosítani Márki-Zay Péterről alkotott „keresztény-konzervatív” képet. Nem utolsó sorban pedig kulcsszerephez jutott a miniszterelnök családközpontú politikája.
A család állt Orbán közpolitikai erőfeszítéseinek központjában – nem csupán a társadalmi konzervativizmusról beszéltek, hanem azt ténylegesen megvalósították”
– mutat rá a Claremont Institute főmunkatársa.
Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd