Nem lehet elég korán elkezdeni – az Alapjogokért Központ szemléje

2022. április 20. 12:30

Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.

2022. április 20. 12:30
null
Alapjogokért Központ

Az Alapjogokért Központ szemléje

„Hűséges olvasóink jól tudják már, hogy az az angolszász börtönökben az „átalakulás” szinte természetes dolog. Nőből férfi, férfiból nő, ahogy éppen tetszik. A skót börtönőrök viszont kifogták az eddigi legabszurdabb rabot, aki csecsemőnek képzeli magát.

A progresszívek szerint nem lehet elég korán elkezdeni a gender és az elfogadás oktatását. Ennek fényében egy Los Angeles-i genferfliud tanár már ovisoknak is tanítja az LMBTQ-dogmákat. Azonban még ezen is túlmegy egy másik tanár, aki emellett még boszorkánynak is tartja magát.

Kimondani, hogy a biológiai nemek elsőbbséget élveznek, főbenjáró bűn a balliberálisok szemében. Ezzel szembesült egy amerikai ápolónő is, akit feljelentettek a társadalmi igazságosság harcosai. Azzal vádolják, hogy transzfób, miközben több mint tízéves pályafutása alatt a transznemű betegektől sosem kapott panaszt.

Egy brit színésztársulat lőtte lábon magát, mikor meghirdette a nagy „Családi Szex Show” előadását. A „darabban” a színészek meztelenül magyaráztak volna gyerekeknek a szexről, és már öt éves kortól ajánlották a megtekintést. A végeredmény rendőrségi feljelentés lett.

E heti PC-szemlénkben olvashatnak még a homoszexuális Doctor Whoról, az egyre burjánzó, diákok ellen elkövetett szexuális bűncselekményekről, valamint a Disney és DeSantis kormányzó párharcának legújabb fejezetéről.”

A teljes szemle itt olvasható

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!