Megszületett a döntés: Németország nehézfegyverzettel is támogatja Ukrajnát

2022. április 28. 13:50

Azt is rögzítettek, hogy az „agresszív nacionalizmusnak és imperializmusnak nincs helye Európában és a világon a 21. században”.

2022. április 28. 13:50
null

Németországnak nehézfegyverzettel is támogatnia kell az Oroszország kezdeményezte háborúban védekező Ukrajnát – határozott a szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön pártpolitikai oldalakat átívelő egyetértésben.

A kormánypártok – szociáldemokraták (SPD), Zöldek, liberálisok (FDP) – és a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség frakciói által közösen javasolt határozat szerint „a Bundestag a leghatározottabban elítéli Oroszország Ukrajna elleni brutális támadó háborúját”, amellyel Oroszország „durván megsérti a nemzetközi és a humanitárius jogot, és tartósan szét akarja verni az európai békerendet”.    

Azt is rögzítették, hogy az Ukrajna elleni háborúval megmutatkozó

A Bundestag egyben kiállt Ukrajna önvédelemhez fűződő joga mellett, és felszólította a szövetségi kormányt a többi között arra, hogy folytassa és lehetőség szerint gyorsítsa fel a védekezéshez szükséges katonai felszerelések szállítását Ukrajnába, beleértve az úgynevezett nehézfegyvereket – például páncélozott harcjárműveket – és az összetett, „komplex rendszereket”.   

A Bundestag felszólította a kormányt

 A Bundestag arra is felszólította a kormányt, hogy kutassa fel a közvetett – körkörös cserének nevezett – támogatás további lehetőségeit, és használja is ki ezeket a lehetőségeket. Ez azt jelenti, hogy a kormánynak Szlovénia kormánya után más országokkal is meg kell állapodnia, hogy az adott ország átad Ukrajnának szovjet gyártmányú fegyvereket, amelyeket Berlin német gyártmányú fegyverekkel pótol.    

A nagy többséggel – 586 igen szavazattal, 100 nem szavazat és 7 tartózkodás mellett – elfogadott határozatban azt is rögzítették, hogy

Németországnak az ukrán katonák kiképzésében is közre kell működnie, akár német földön vagy más NATO-országokban.    

Ugyanakkor a kormánynak támogatnia kell Kijev azon erőfeszítéseit, hogy az orosz vezetéssel folytatott közvetlen tárgyalások révén tűzszüneti megállapodásra jusson. Amennyiben sikerül a megállapodás, Németországnak az Egyesült Államokkal, Kanadával és más országokkal, NATO-s és európai uniós partnerekkel együtt, „készen kell állnia arra, hogy aktívan hozzájáruljon a megállapodás betartásának biztosításához” – áll a határozatban.    

A szövetségi kormány szerdán – a kormánypártok között és a CDU/CSU-val hetekig folytatott vita után – jelentette be, hogy ezentúl nehézfegyverekkel is támogatja az orosz erők ellen küzdő ukrán hadsereget. Elsőként 50 Gepard típusú légvédelmi páncélos járművet küldenek Ukrajnába.    

Eddig csak védelmi fegyverekkel támogatták Ukrajnát

Berlin eddig védekezésre szolgáló, úgynevezett könnyűfegyverzettel, főleg vállról indítható rakétákkal támogatta Ukrajnát az orosz csapatok elleni védekezésben, és a nehézfegyverek szállításáról szóló döntéssel kiteljesíti a háború harmadik napján, február 26-án elindított fordulatot. Olaf Scholz kancellár azon a napon – egy parlamenti beszédben – jelentette be, hogy a kormány a válságövezetekbe irányuló fegyverexportot elutasító álláspontját megváltoztatva

mégis küld fegyvereket az ukrán hadseregnek.    

Azt is elhatározták, hogy létrehoznak egy százmilliárd eurós pénzügyi alapot Németország védelmi képességeinek fejlesztésére, és ezen felül minden évben a hazai össztermék (GDP) két százalékát meghaladó összeget fordítanak védelemre.    

Az ukrajnai fegyverszállítás beindítása és a nagy arányú - a NATO-tagoktól elvárt, GDP-arányosan kétszázalékos védelmi költségvetést meghaladó mértékű – haderőfejlesztés irányváltás a hidegháború vége óta követett német politikában. A kormány indoklása szerint mindkettő elkerülhetetlen, mert az Ukrajna elleni orosz háború fordulópont az európai történelemben, és az új korszakban új politika szükséges az ország, a szabadság és a demokrácia megvédéséhez.

(MTI)

Nyitókép: Tobias Schwarz / AFP

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Okostyúk
2022. április 28. 21:14
A hamburgerfejű disznók kirándulnak egy másik, távoli ólba, majd ha az ürülék kezdi ellepni őket egyszerűen kivonulnak. A trágyadombon pedig lassan "öngyulladás" keletkezik.
Vakfolt
2022. április 28. 20:51
"Azt is rögzítettek, hogy az „agresszív nacionalizmusnak és imperializmusnak nincs helye Európában és a világon a 21. században”." Valóban? Akkor küldjétek haza a Németországot megszállva tartó amerikai hadsereget.
Szerintem
2022. április 28. 16:51
"az „agresszív nacionalizmusnak és imperializmusnak nincs helye Európában és a világon a 21. században" Na na, majd még az usákok megorrolnak rátok.
Sany Xepi
2022. április 28. 16:00
Akkor Németország felkészülhet a nehézfegyverkét a nehéz napokra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!