Tizenegy hónapnyi közvetett tárgyalást követően Irán és az Egyesült Államok is azt állítja, hogy a labda a másik térfelén pattog ami az egyezmény felélesztését illeti. Irán 2015-ben egyezett meg – uniós közvetítéssel – az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Kínával, Oroszországgal és Németországgal, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját, cserében az ellene hozott szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért. Az átfogó egyezménnyel a nemzetközi közösség azt kívánta szavatolni, hogy
az iszlám köztársaság atomprogramja kizárólag békés célokat szolgáljon.
Donald Trump korábbi amerikai elnök többször is élesen tiltakozott a megállapodás ellen, és 2018 májusában egyoldalún kiléptette országát a többhatalmi atomalkuból, mondván, nem képes meggátolni, hogy Teherán atomfegyvereket fejlesszen ki. Egyúttal
elrendelte az Irán elleni amerikai szankciók visszaállítását is.
Az amerikai külügyminisztérium kedden közölte, hogy egyáltalán nem biztos, hogy sikerül, és nem áll küszöbön az áttörés a megállapodásról.