Navracsics Tibor, a térség fideszes országgyűlési képviselőjelöltje is közösségi oldalán számolt be róla, hogy vasárnap reggel a helyszínen találkozott a kigyulladt templom plébánosával és az egyházközségi képviselőtestület tagjaival.
A Mandiner megkeresésére a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programért és az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztéséért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: a tűz keletkezésének pontos okát egyelőre nem tudják, a szakértők talán hétfőre végeznek a vizsgálatokkal. Mint mondta, a templom harangjának környékén zajlottak karbantartási munkálatok, illetve előkészítés alatt állt a több mint kétszáz éves templom tornyának felújítási munkája is.
Tájékoztatása szerint a tűz keletkezési pontja környékén a villamosvezeték-hálózat már elavult volt,
a gyanú szerint elektromos zárlat következett be és ez okozhatta a lángokat.
„Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a templomhajót nem érte el a tűz, valamint az is, hogy sikerült megállítani az átterjedését a templom faszerkezetű padlásterére, ami gyakorlatilag felrobbantotta volna az épületet, teljes pusztítást okozva” – mondta Navracsics Tibor.