Menni, maradni, seregbe állni, bujkálni? – életdrámák Kárpátaljáról

Nyitókép: illusztráció, a beregsurányi határátkelőn Magyarországra tartó kárpátaljaiak (Reuters - Bernadett Szabo)

A magyar határtól távolabb fekvő, ukrán-román határ melletti Visken nyugodtan telt az éjszak, azután, hogy a légoltalmi szirénákat kipróbálták a kisváros nagyságú 16 ezer fős – községben, melynek szűk fele magyar. Az ádázzá váló kijevi harcok hírére ébredve

Egy tíz embert foglalkoztató magyar ajkú vállalkozó az informátorunk. Ő csütörtök reggel hatkor hagyta el a rakéta- és tüzérségi támadásokkal veszélyeztetett Kijevet, hogy hazatérjen falujába, Viskre a családjához. Ám péntek reggel hat órakor ért csak haza, azaz 24 órát kellett autóznia a háború miatt. Hat órába került, míg kijutott egyáltalán az autópályára Ukrajna fővárosából, és minden közbülső nagyváros melletti elkerülőúton több órás dugó ejtette fogságába. Benzinért is másfél órákat kellett sorban állnia, tele sosem tölthette a tankot, korlátozás van érvényben.

Kényszersorozásból nem kérnek

Szinte minden autó Kárpátalja irányában haladt, és a legtöbb kocsirendszám kijevi volt.

– állapítja meg viski informátorunk. Úgy gondolkodik, hogy mivel Kárpátalja közel fekszik a schengeni határhoz, idáig a NATO miatt eleve nem fog kiterjedni az orosz invázió.Miután hazaért, hamar bezárkóztak a házba, a kutyát elengedték, a redőnyöket leengedték. Okkal: az ukrán állam megkezdődött kényszersorozása minden 18 és 60 év közötti férfira vonatkozik. A Kijevből hazatért, negyvenes évei közepén járó férfi éppúgy érintett, mint három fia közül az egyik, aki húszéves.

„Ha becsöngetnek és kimész, átveszed a behívót, akkor már engedelmeskedned kell, tehát meg kell valahogy előzni az ilyen helyzetet!” –

Abban bíznak, hogy a katonai rendőrök az ajtót nem törik be, illetve hogy a háború viszonylag hamar véget ér – például mert az ukrán vezetés belátja, nincs értelme harcolni ekkora túlerővel, és akkor elkerülhetik a legrosszabbat –, akkor lesz valami oroszbarát vagy az eddiginél semlegesebb új kormány.

De a friss fejlemények, az ukrán ellenállás intenzitása hűti ezt a reményüket, növeli a kilátástalanság érzetének kísértését.

A magyar útlevél már nem volna elég

Persze biztonságosabb volna addig is elmenekülni. Főként az anyaországba... Ehhez a család tagjainak megvan a kettős állampolgárságból adódó magyar útlevelük, csakhogy nem merik használni – hiszen még nem is használták; csak ukrán paszporttal léptek korábban ki-be.

Biztos, hogy visszafordítanák, vagy ha a sorozási listán rajta vannak, akkor ott is fognák őket.

A család tehát marad, az otthon bujkálást választva.

Amióta az országot lövik, pánikszerűen felvásárolja az élelmiszereket Visk lakossága, egyelőre azonban csak pillanatra akadozott az ellátás, már ismét kapható kenyér és hús.

A huszti járáshoz tartozó Viskben egyébként a ruszinok (közelebbről: az ukránokkal nem azonos ruszinság hucul népcsoportja) kerültek többségbe. Velük a viszony helyi informátorunk szerint hagyományosan jó, csak a „nyugatbarát, de nem kisebbségbarát” ukrán állam soviniszta nyelvi rendelkezéseitől szenvednek, olykor pedig az ukrán nacionalisták megfélemlítő akcióitól. Ahogy az ukrajnai orosz, román, szlovák kisebbség is.

Most azonban igazi ukránok érkeznek Kijevből és más orosz inváziótól sújtott térségből. Visk magyar panziótulajdonosai jelképes áron adják ki nekik a szálláshelyeket. Ez is mutatja:

A kijevi munkáját most kényszerűen szüneteltető magyar vállalkozónak a közeli Técsőn, Kövesligeten is élnek rokonai. Ott ugyanez a jelenség figyelhető meg: a panziók megteltek, azokat ukrán menekülők foglalták le.

A család többi tagjához hasonlóan otthon marad az informátorunk idős édesanyja is. Utóbbi szintén aggódik a fiáért, fiúunokáiért. Ő maga átmehetne Magyarországra a korábban áttelepült rokonokhoz, de most inkább marad, nem hagyja magára a házát. Attól tart, hogy ha a háború elhúzódik, sok-sok földönfutó érkezik Közép-Ukrajnából – a Kárpátok hágóin jelenleg is rettenetes az autótorlódás –, s így a menekültek előbb-utóbb önkényes lakásfoglalóvá válhatnak.

Akkor pedig „vége egy élet munkájának”.