Bukarestben hagyományos katonai parádéval ünnepelték Erdély Magyarországtól való elcsatolását

2021. december 01. 14:16

1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal.

2021. december 01. 14:16
null

Egy év kihagyás után ismét a hagyományos katonai díszszemlével, különösebb járványügyi korlátozások nélkül ünnepelték meg szerdán Bukarestben a

Román Királyság és Erdély egyesülését kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 103. évfordulóját, Románia nemzeti ünnepét.

25 ezren vettek részt az ünnepségen

Az állami vezetők jelenlétében megtartott bukaresti parádén a hadsereg, a belügyminisztérium és több NATO-tagállam díszegységeinek mintegy 1500 fegyverese vonult fel a fegyvernemére jellemző járművel és haditechnikával, a diadalív felett pedig a román légierő gépei, valamint a belügyi egységek és titkosszolgálatok helikopterei húztak el.  A román hírtelevíziók becslései szerint

a bukaresti diadalívnél megrendezett központi ünnepségen mintegy 25 ezer ember vett részt.

Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. 

(MTI)

Nyitókép: Daniel MIHAILESCU / AFP

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rocktoberi
2021. december 01. 23:47
Fegyőr részt vett az ünnepségen?
enmar
2021. december 01. 20:07
Ez 2010 után megszünt.
enmar
2021. december 01. 20:05
Tehát, Novák tata (a szent novák ferenc) megünnepeltette velünk a Hadtörténeti Múzeumban a románok erdélyi plagizációját és a jelenlévő román tisztek és katonák ott vigyorogtak minden dec elsején. Aztán állófogadáson koccintottak. A magyar honvéd együttes asszisztálásával.
enmar
2021. december 01. 19:56
Akkor mégegyszer.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!